Kovács Árpád szerint 453 milliárd az a 764 milliárd

Az új intézkedésekkel teljesíthető 2013-ban a 3 százalék alatti hiánycél Kovács Árpád szerint. A Költségvetési Tanács elnöke azt is elmondta, hogy a Matolcsy György által bejelentett kettő, összesen 764 milliárd forintos csomag nettó hatása 453 milliárd forint.

A Költségvetési Tanács elnöke a külföldi kereskedelmi kamarák által szervezett eseményen azt mondta, hogy a nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett első csomag nettó hatása mintegy 200 milliárd forint, a másodiké 253 milliárd forint volt. Az intézkedések költségvetési hatását nem lehet "egy az egyben figyelembe venni, mivel egyéb hatásaik is vannak a gazdaságra" – jegyezte meg Kovács Árpád.

Mint mondta, Magyarországon nincsenek meg a gazdasági növekedés feltételei. Nagy kérdés, hogy a magyar gazdaság jelenlegi recessziója átmeneti-e. Ahhoz, hogy ne legyen az, konjunktúraváltozás kell Európában, illetve alapvető változásra van szükség Magyarország fejlesztési és finanszírozási környezetében – írta a Portfolio. Szerinte Magyarország ma mélyen alatta van annak a fejlesztési aránynak, ami a térségre jellemző, s ezt a banki hitelezés alacsony aktivitása is igazolja.

A magyar adósság alakulásának szempontjából kulcskérdés egy megállapodás megkötése az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – jelentette ki Kovács Árpád. Hangsúlyozta: jelentős különbség van a Magyarország által jelenleg elérhető piaci kamatok és a nemzetközi hitelezők által kínált kamatszintek között. A több százmilliárd forintos kamatkülönbözet miatt elgondolkodtató, hogy érdemes meghajolni a nemzetközi szervezetek feltételei előtt – tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.