Kötelező lesz a segélyhívó minden autóba

Az Európai Parlament közlekedési és idegenforgalmi bizottsága decemberi ülésén az európai parlamenti képviselők – néhány nem szavazat mellett – kiálltak az e-call rendszer európai bevezetése mellett, és meghatározták azokat a technikai feltételeket, amelyekkel minden autónak rendelkeznie kell 2015-ig.

Az elfogadott két joganyaggal megvalósul az a hármas célkitűzés, amelyet az Európai Parlament fogalmazott meg alapkövetelményként: az európai segélyhívó rendszernek alapjaiban a 112-es hívószámon kell működnie, hozzáférhetőnek, biztonságosnak kell lennie, területileg Európa egészét fel kell ölelnie. 2015-re minden személyautónak rendelkeznie kell ezzel a technikai eszközzel, amely lehetővé teszi az interoperabilitást és nyitott platformot. Mindezeken túl, a tagállamoknak ki kell alakítaniuk a közbiztonsági válaszpontok hálózatát, ahová baleset esetén a hívások érkeznek - írja a Portfolio.hu.

"Komoly, többéves egyeztetésen vagyunk túl - ezzel a dossziéval már 2005 óta foglalkozik az Európai Bizottság -, minden szakmai szervezet, autógyártó és biztosító véleményét is figyelembe vettük a jelentés és az állásfoglalás elkészítésénél. A technikai lehetőségek már megengedik, hogy egy általánosan elfogadott minimum szintet megoldjunk minden személyautóban. A joganyag elkészítésében személyesen is részt vettem és az intelligens autóról szóló jelentést követően a mai szavazással újabb fontos állomáshoz érkeztünk.

Ha a közlekedést biztonságossá tesszük, sokkal több ember életét tudjuk megmenteni. Ehhez azonban egységes, jó működő és Európa minden részén, minden polgár számára közvetlenül és ingyenesen hozzáférhető segélyhívó rendszernek kell működnie" - emelte ki dr. Gurmai Zita a szavazás után. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.