Kósa Lajos üzent a Kúriának

Kósa Lajos megmondta, hogy a devizahitelek ügyében mi a Kúria dolga. Figyelmeztetett: "ezért tartjuk fenn ezt a rendszert".

A Fidesz alelnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja szerint a Kúriának döntenie kellene, a devizahitelekkel kapcsolatos árfolyam-különbözet és egyoldalú szerződésmódosítások kérdésében is.

A politikus emlékeztetett, hogy a legfőbb bírói testület hétfőn úgy döntött, a devizaalapú kölcsönszerződés önmagában az adóst terhelő árfolyamkockázat miatt nem ütközik jogszabályba. Az árfolyam-különbözet és az egyoldalú szerződésmódosítások jogosságának kérdésében azonban nem foglalt állást a Kúria, hanem a strasbourgi bírósághoz fordult.

Kósa Lajos bírálta, és csalódáskeltőnek nevezte a Kúria határozatot, azt pedig, hogy "teljesen szokatlan módon" az Európai Bírósághoz fordult, gyáva, rossz, konfliktuskerülő lépésként, időhúzásként értékelte, ami csak a bankoknak kedvez. Álláspontja szerint ezeknek a kérdéseknek nincs nemzetközi vonatkozása, hiszen a Kúriának Magyarországon magyar joganyag alapján, magyar szereplők között született szerződésekről kellene döntést hoznia. A legfőbb bírói fórumnak mielőbb határoznia kellene, ez a dolga, "ezért tartjuk fenn ezt a rendszert" - mondta.

"Majd ezentúl, ha a bíróság valamilyen ügyben kényelmetlenül érzi magát, akkor rögtön Strasbourghoz fog fordulni?" - tette fel a kérdést a Fidesz alelnöke, aki szerint ezzel elbizonytalanodik a magyarországi jogszolgáltatás. Tegyük hozzá, hogy a politikus ebben a kérdésben lesheti a Strasbourgból érkező híreket, mert az ügyben illetékes legfelsőbb bírói fórum valójában a luxemburgi Európai Bírósághoz fordult.

Pártja véleményét ismertetve Kósa elmondta: az árfolyam-különbözet, amin a bankok külön is kerestek, elfogadhatatlan, hasonlóan az egyoldalú szerződésmódosításhoz, amellyel az egyik szereplő kihasználta a másik gyengébb pozícióját.

Kósa Lajos kérdésre közölte, a devizahitelek kérdésével foglalkozik a kormány, a Fidesz-KDNP-frakció és a törvényhozás. A kabinet most azt méri fel, hogy a különböző alternatívák esetében milyen kormányzati, törvényalkotási feladat lehet szükséges - tette hozzá, megerősítve, hogy a devizahitelt mint rossz terméket, amit "a szocialisták engedtek szabadjára", ki akarják vezetni a piacról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.