Körözik a Sólyom leendő tulajdonosát

A csőd előtt román magánszemélyeknek értékesített, majd bedőlt cégek sora jelzi a nemrég fizetésképtelenné vált Sólymot átvenni szándékozó tulajdonosjelölt eddigi életútját.

A panamai rendőrség csalás és közokirat-hamisítás miatt körözi Welsz Tamást, annak az egymilliós Kft.-nek az ügyvezetőjét, aki a Sólyom Airways leendő tulajdonosa – derítette ki az Index.hu. Welsz volt üzlettársát-barátnőjét, Horthy Andreát ugyanabban az ügyben már az Interpol is körözi.

A hírportál panamai, hatósági forrásokból úgy tudja, hogy Welszt és barátnőjét korábban gyanúsítottként hallgatták ki Panamában, illetve rövid időre őrizetbe is vették. Később szabadlábra helyezték a párost, de a hatóság megtiltotta nekik, hogy elhagyják az országot. Azonban Welsz és barátnője visszajött Magyarországra.

Az index információi szerint Welsz egyik útlevelében Tom Wallace néven szerepel.

A hírportál felderítette Welsz eddigi üzleti életútját. A hármas – bissaui, uruguayi és magyar – állampolgárságú férfi tíz éve kezdett el Guinea-Bissauban üzletelni, mert „nagyon megtetszett a nyugat-afrikai régió szépsége és az ottani emberek világa”. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy pontosan mivel is foglalkozik a világ egyik legszegényebb országában, ahol leginkább a kokainkereskedelem dívik, Welsz nem válaszolt.

Welsz neve a Bamako-rali kapcsán került elő, ő szervezte a résztvevők és a bissaui vezetés kapcsolatait is, de az ügyek 2012 és 2013 januárjában sem mentek zökkenőmentesen. 2012-ben azért tört ki komoly elégedetlenkedés az autósok között, mert hivatalos kormányzati ígéretet kaptak, hogy a rali feleslegessé vált terepjáróit felvásárolja az állam. Ám elfogyott a pénz, januárban pedig katonákkal terelték egy helyre az autósokat, és sok kocsit el is koboztak.

Welsz közben Magyarországon is üzletelt, főleg a kétezres évek elején volt aktív. Vállalkozásai ugyanis Welsz tulajdonlása után rendre román tulajdonba kerültek, akik nem törődtek a céges papírmunkával, így fel kellett számolni a cégeket. 

Így járt a Reklám Trend Kft., amelyet végül a román Daniel Mircea és Viorel Pintiile alatt számoltak fel, a Reklám Group Kft., amelyet végül Urda Aurel és Ioan Moldovan hanyagsága vitt a felszámolásba, a Direct Media Crew-t ukránoknak adta el, mielőtt felszámolták, de lehetne említeni a K. Z. Consultingot is, amelyet épp offshore tulajdonnal számolnak fel.

A nemrég fizetésképtelenné vált Sólyom Airways vevőjeként bejelentkezett Welsz elmondása szerint titkos magyar befektetők vették meg a céget, és fél évig tudják biztosan finanszírozni a két meglévő gépet.

Welsz szerint a háttérbe húzódó reménybeli tulajdonosok a terv vége helyett az elejére figyeltek, azaz hogy még decemberben, a téli szezon elején el tudjanak indulni a gépek. A jelenlegi vezetést egyébként Vágóékkal a korábbi üzleti stratégiával együtt meghagynák.

A jövendőbeli háttérről még annyit árult el, hogy kis részben ő is a tulajdonosok közt lesz, de inkább közvetítőként tekint magára, gazdag külföldi magyarok a tulajok, néhányan dél-afrikaiak.  Ők már előbb is tenni akartak valamit, mivel „nem értették, hogy hogy nincs egy európai országnak nemzeti légitársasága”, újat is alapítottak volna, most kapóra jött a Sólyom, be is szállnak, ha jól sikerül a héten lezajló átvilágítás.

„Nem az a céljuk, hogy halálra keressék magukat a Sólyommal, hanem hogy újra tudjon alakulni a cég, és ehhez tudjanak tőkét adni”. Azt is elmondta, hogy a Sólyom persze nem lesz nonprofit, de „semmi titok nem fogja övezni az ügyletet”.

Nem Welsz az első zűrösnek tűnő cégvezető a Sólyom háza táján: korábban a Sólyom egyik partneréről, az „elismert dinamikus üzletemberekből álló” Sales One Kft. egyik tulajáról derült ki, hogy nagy értékű adócsalás gyanúja miatt már előzetesbe zárták, majd a másik tulajdonosukat, Lévai Istvánt a tábornokperként elhíresült HM-es vesztegetési botrány miatt mentették fel a katonaságnál. Végül az ügyvezetőről, Kenyeres Sándorról derítette ki az Index.hu, hogy többszörösen elítélt csaló.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.