galéria megtekintése

Könnyítik a fapados parkolók életét

1 komment


Varga G. Gábor

Nem csökkennek az utasok által fizetendő parkolási díjak a ferihegyi Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren egy friss versenyhivatali eljárás nyomán. A repülőtéren kívüli szolgáltatók viszont kisebb költségekkel dolgozhatnak, ami pedig fokozhatja a versenyt. Hogy is van ez?

– Vége a lehúzásnak, húsz százalékkal olcsóbb lesz a parkolás a repülőtéren!... Óriási változás lesz a repülőtéren, Ön is örülhet! – ilyen címekkel jelentek meg cikkek a napokban azt követően, hogy a Gazdasági Versenyhivatal közleményben tette közzé: megállapodott a repteret üzemeltető Budapest Airporttal arról, hogy az csökkenti a behajtási díjat, valamint egy bónuszkártyarendszerrel további kedvezményeket nyújt azoknak a szolgáltatóknak, amelyek rendszeresen megfordulnak a repülőtér területén. A kedvezményeket a Budapest Airport 2019-ig garantálta. Azonban ezt tévesen értelmezték a parkolási díj csökkentésének, még akkor is, ha a reptéri parkolás nem olcsó, bizonyos esetekben kifejezetten drágának mondható. Még úgy is igaz ez, hogy az elmúlt két évben nagyot csökkent az árszint, mert a korai netes foglalásokra komoly kedvezményeket ad a reptér.

Parkolóvállalkozások épültek rá Ferihegyre
Parkolóvállalkozások épültek rá Ferihegyre
Veres Viktor / Népszabadság

A versenyhivatal a már említett eljárásban célzottan azt vizsgálta, hogy reptér által alkalmazott behajtási és várakozási díjak és más feltételek alkalmasak-e arra, hogy az alternatív parkolási és transzferszolgáltatókat kiszorítsa az érintett piacról, vagy megnehezítse azok dolgát.

 

Nem minden alap nélkül vette górcső alá a rendszert a GVH. A taxiszolgáltatások megújításakor 2013-ban ugyanis olyan rendszert vezettek be, hogy a terminál elé naponta kétszer, öt perc erejéig lehet ingyenesen behajtani, a hatodik perctől az első fél óráig 2000 forint a parkolási díj. A harmadik alkalomtól pedig az első öt perc díja 500 forint lett.

A lenti parkolóban is szigorítottak, eredetileg a taxis hiénák mozgásának korlátozása érdekében. Csakhogy nehéz helyzetbe hozták azokat a vállalkozásokat, melyek a reptér területén kívül nyújtottak szolgáltatást. Ilyenek egyes transzferszolgáltatók és a fapados parkolók, amelyek mikrobuszai napjában tucatszor is megfordultak a reptéren. Ők a reptértől egy előre feltölthető parkolókártyát kaptak, de a változások miatt kemény pénzeket voltak kénytelenek fizetni, s ezt továbbterhelték az ügyfeleikre. Sokszor túlzott mértékben is: például volt olyan fapados parkoló, amelynek az ingyenes transzferszolgáltatásába belefért, hogy felszámítson parkolásonként 1000 forint reptéri belépési díjat. Ami adott esetben nyereséges is lehetett, mert ha a mikrobuszban hat autó hat utasa ült, nem megosztoztak a belépési költségeken, hanem többször fizették meg azt.

Ebben a helyzetben teremt rendet a GVH és a Budapest Airport vállalása, hogy csökkentik a harmadik alkalomtól felszámolt díjakat. A reptéri bejárat közvetlen közelében lévő prémium parkolóban 500-ról 400 forintra, míg a lenti terminálparkolóban 300-ra, ami akár húszszázalékos engedmény. Az előre fizetett parkolókártyák pedig ezeknek a vállalkozásoknak további kedvezményeket is jelentenek. Lehetővé teszik azt is, hogy az érkezési szinten található buszparkoló 15 kilométeres körze­tében ténylegesen parkolót üzemeltető vállalkozások parkolóhelyet béreljenek, alkalmanként kétórás időkorláttal, korlátlan napi behajtási lehetőséggel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.