galéria megtekintése

Komoly haladék a kazáncserére készülőknek

5 komment

NOL

– Figyelembe véve a lakossági és a szektorban dolgozó cégek, gyártók, felhasználók, szerelők érdekeit a kormány szerdán úgy döntött, hogy a korábbi kormányrendelet-tervezettel ellentétben nem szeptember 26-ig, hanem 2016. július 1-ig lehet az uniós rendelet elvárásainak nem megfelelő gázkazánokat forgalomba hozni és felszerelni Magyarországon – jelentette be csütörtökön Marczinkó Zoltán, az NGM helyettes államtitkára, a Világgazdaság által rendezett, A nagy energiaforduló című konferencián.

Hozzátette: ez csak a lakossági felhasználók számára jelent hosszabbítást, a nem lakossági szektornak továbbra is az uniós direktívában megnevezett 2015. szeptember 26. a határidő.

Egy korábbi rendelettervezet szerint a lakossági felhasználók számára a „hagyományos” kazánok felhasználására egyébként nem az említett közelgő időpontig, hanem december 31-ig lett volna lehetőség. A rendelettervezet bemutatásakor azonban a szakma egyöntetűen jelezte, hogy ez roppant rövid időszak a piac jelenlegi helyzetét figyelembe véve. A forgalmazóknál és a gyártóknál körülbelül 20 ezer olyan készülék van raktáron, amely hagyományosnak mondható, azaz nem teljesíti az unió előírásaiban szereplő elvárásokat.

Haladékot kapnak a kazáncserére készülők
Haladékot kapnak a kazáncserére készülők
Kurucz Árpád / Népszabadság

 

Ezeknek a készleteknek a levezetése pedig lehetetlen az év végéig. Egyszerűen ilyen mennyiségű készülékre ilyen rövid idő alatt nincs igény, ahhoz, hogy a kazánok kifuttatására elegendő idő legyen, körülbelül egy évet kellene hagyni. Ezek alapján a kormány döntése kedvezőnek mondható, ám korábbi szakmai vélemények szerint kétséges, hogy ez a fél éves plusz idő elegendő idő lesz a piac számára.

Amint arról korábban beszámoltunk, Brüsszel a hatékonyabb gázkazánok forgalmazását és beszerelését írta elő a tagállamokban a környezetterhelés és az energiafelhasználás csökkentése érdekében. A szabályozás szerint idén szeptember 26-tól (illetve lakossági felhasználók esetében december 31-től) Magyarországon is csak olyan gázkazánokat lehetett volna forgalomba hozni és felszerelni, amelyek éves átlagban legalább 86 százalékos hatásfokkal dolgoznak. Ilyenre pedig most csak a borsos árú kondenzációs kazánok képesek. Az NGM helyettes államtitkárának bejelentése szerint azonban az itthon mindenképpen szigorúnak ható regulák csak jövő július 1-től lépnek életbe.

Itthon egyébként a felhasználók számára az egyik legnagyobb problémát a cserével kapcsolatban az jelenti, hogy a kondenzációs kazánok ára egyelőre jóval magasabb a hagyományos készülékeknél. Stefan Vötsch, a Robert Bosch GmbH vonatkozó részlegének projektvezetője szerint viszont a hatékonyabb eszközök ára nagyon gyorsan lecsökken majd a hagyományos kazánok szintjére. 

Az európai piac nagyon szórt képet mutat, hogy az hatékonyabb technológiát mennyien használják. Nagy-Britanniában például a piacot teljes egészében a kondenzációs kazánok fedik le, míg Romániában a forgalomnak csupán 11 százaléka jut rájuk. Itthon ennél azért jóval jobb a helyzet, hiszen a hatékonyabb eszközök a piac 42 százalékát jelentik. 

A Bosch szakembere azonban azt is hozzátette, hogy a hagyományos készülékekkel fűtőket sem „engedik el”, hiszen ezekhez a kazánokhoz szükséges alkatrészeket 15 évig még gyártásban tartják. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.