2010-nek még úgy indultunk neki, hogy – a Főgáz kivételével – a hazai energiaszolgáltatók külföldi irányítás alatt állnak, az MVM állami cég, a Mol pedig, ugye, a tőzsdén forog. A tulajdoni felállás nagyjából most is ugyanez. Ugyanakkor nem állítható, hogy az Orbán-kabinet ne igyekezett volna folyamatosan bővíteni energiaipari befolyását.
A kormány első nagyobb felvásárlási ügyletére 2011-ben került sor, amikor megvették a Mol 21 százalékát a cégvezetéssel rossz viszonyban lévő, titokzatos orosz Szurgutnyeftyegaztól. A csomagért félezermilliárd adóforintot fizettek ki. Ezzel az állítólag Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló energiacég lényegében százszázalékos hasznot zsebelhetett be.
Noha az ügyletet Orbán a nemzeti energiapolitika megvalósítása irányába tett alapvető lépésnek nevezte, ezt a tények kevéssé igazolják.
Negyedrésznyi tulajdonosként a magyar államnak lényegében semminemű beleszólása sincs a Mol életébe.
Ahogy azt már az ügylet megkötésekor sokan megfogalmazták: emiatt nem lesz olcsóbb a benzin. A kormány és a Mol szoros viszonyát nem ez, hanem sokkal inkább a hagyományok, illetve Orbán Viktor és Hernádi Zsolt Mol-vezér személyes kapcsolata garantálja.
A kivásárlás tényleges okára azóta se derült fény. A valósághoz talán az a magyarázat állhat a legközelebb, hogy a Mol könyveitől meglehetős nyers módszerekkel távol tartott Szurgutnyeftyegaz tényleg a magyar–orosz kapcsolatok felvirágoztatásának egyik legkomolyabb akadályát képezte. Orbán szerint tehát erre megérte rááldozni 500 milliárd forintot. Azóta a részvényárfolyam közel a felére olvadt. Mostani árszinten a veszteség közel kétszázmilliárd forint. Ezt aligha ellensúlyozza az államra eső évi körülbelül tízmilliárdnyi osztalék.
|
Kampányra időzített csőátadás
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
A második bevásárlás már értelmezhetőbb: az állami MVM Magyar Villamos Művek-csoporttal három éve közel háromszázmilliárdért megvetették a hazai gáztárolórendszert, illetve az orosz gáz behozataláért felelős nagykereskedőt a német E.ON-tól. Ehhez az állam csak 71 milliárdot adott, a többit az MVM-nek saját forrásból kellett kigazdálkodnia. Azóta a nyugati tőzsdék felé kiépített gázvezetékek,
az ottanihoz képest elszálló orosz gázárak és az igények zuhanása kétségessé tette a befektetés értelmét.
Ráadásul a kiszivárgott vagyonértékelések tanúsága szerint az Orbán-kabinet bőkezűen tömte ki az E.ON-t.
A társaságok eredményessége ugyanakkor kiegyensúlyozott, valószínűleg többek között annak betudhatóan, hogy az MVM csökkenő gázbeszerzési árai ellenére továbbra sem adja olcsóbban tovább a gázt. Az MVM-költségvetés feszültségeire jellemző, hogy számaikat egy ideig még a mindenható közműhivatalnak se mutatták be. Ugyanakkor az erőltetett gázpiaci lépések megálltak a tárolók és a nagykereskedő felvásárlásánál. Háttérharcok tárgya az is, hogy az MVM mennyi terhet vállaljon Orbán soros rezsicsökkentési terveiből. Így, bár az MVM 2012-ben rekordnyereséggel örvendeztette az államot, azóta a haszon folyamatosan csökken.
A következő nagy beruházás a Főgázt érintette. Pedig a Főgáz többségi tulajdona mindig is a fővárosé volt. Igaz, a vállalatnál – állítólagos titkos megállapodások révén – lényegében a kisebbséget birtokló német RWE volt az úr. Az RWE-t 2013 végén még az MVM vásárolta ki 41 milliárdos állami juttatásból. Ezt az összeget szakértők megint csak legalábbis nagyvonalúnak ítélték. Némely áttételekkel és összesen közel százmilliárd adóforint ráköltésével végül a Főgáz egésze a Lázár János vezette Miniszterelnökséghez tartozó állami Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) kötött ki. Az MFB elsőként 2013-ban vállalt energetikai szerepet, amikor versenyhivatali aggályok miatt nem az MVM, hanem az állami bank vette meg a Moltól az algyői biztonsági-kereskedelmi gáztároló többségét. A szakértők által több tízmilliárdra tett vételár pontos mértékét az állam azóta is titkolja.
Orbán kudarcos energiaügyi lépéseinek kiemelkedő példája a magyar–szlovák gázvezeték, amit a Mol korábban üzletileg értelmetlennek ítélt. Ám a nemzetstratégiára hivatkozva Orbán mégis építésre utasította az MVM-et. Azóta az EU versenyaggályai miatt az üzemeltetés a Belügyminisztériumhoz került. A negyvenmilliárdos beruházást a kormány döntése alapján a gázfogyasztókra terhelték, amennyiben a hiteleket a gázszámlába épített, kötelezően megfizetendő tételből állják. A választási kampányban Orbán a félkész vezetéket annak rendje s módja szerint át is adta.
A cső azonban a tavalyi tényleges üzembe helyezése óta üresen kong, mert nincs rá piaci igény,
ellenben a kormány a napi működésre további négymilliárd forintot juttatott a cégnek. Az üzem fenntartása jelenleg havi több mint háromszázmillió forintba kerül.
Mindennek tetejébe jött az új terv, amelynek jegyében tavaly év elején megalapították a hangzatos nevű ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltatót, majd azonmód megbízták a Főgáz irányításával. A Főgáz amúgy szabályerősítő kivételnek tűnik, amennyiben legalább nem viszi az állam pénzét, hiszen évente nyereséget termel. Igaz, ez jelenlegi szintjén vagy száz év alatt termelné ki a vételárat. Ráadásul az állam rögzítette, hogy a hasznot nem veszi ki a cégből. Vagyis Orbánék erre sem befektetésként, hanem nemzetstratégiai lépésként tekintenek.
Ijesztő, hogy mi fog történni a magyar mezőgazdaságban
A jelenlegi földpolitika által preferált agrárnagyüzemek szántóföldi növénytermesztés esetén százhektáronként mindössze egyetlen embert alkalmaznak.
Hargitai Miklós cikke: >>>
Az adókkal és rezsicsökkentéssel négy év alatt kiszárított gázszolgáltatók tavaly év elején szinte egyszerre tették közzé, hogy így lakossági fogyasztóik ellátása reménytelenül veszteséges. Így a tevékenységet visszaadnák az államnak. Az ellátást a Főgáz vállalta át. Így ez év végével már minden háztartásnak az állam adja a gázt. Az ügyfélátadást a francia GDF Suezhez tartozó Égáz-Dégáz esetében cégvásárlásba csomagolták. Így nekik ezért a Főgáz fizetett saját forrásból mintegy ötmilliárdot. A lakossági ügyfelek átvételét a Fidesz nemegyszer tálalta úgy, mintha megvalósult volna az 1995-ben magánosított szolgáltatók visszavétele. Pedig a tényleges, több százmilliárdot érő és állítólag máig megtérülő „vas" maradt a multiknál.
A Fidesz-féle nyomásgyakorlás ugyanakkor az országra nézve a lehető legrosszabb következményekkel járt: a hasznot korábban csak visszafogottan „talicskázó" multik a barátságtalanná váló közegben a számviteli kiskapuk révén nyakló nélkül kezdték el kilapátolni a cégekből a vagyont,
egyszersmind töredékére csökkentve a beruházásokat. A „kitalicskázott" összegek megtöbbszöröződésére a Fidesznek egyetlen válasza van: a hallgatás. Annak ellenére, hogy Orbán Viktor ellenzékből még elsősorban az erőműveket vádolta „luxusprofit"-felhalmozással, a Fidesz-kabinet az elmúlt hat év során látványosan távol tartotta magát az energiarendszer e kulcsfontosságú elemeitől. A központi szerepű paksi atomerőművet leszámítva itt továbbra is a magántőke az úr. A főváros hőellátását biztosító Budapesti Erőművet például tavaly cseh vállalkozók vették meg a francia EDF-től.
A terjeszkedési elképzelések ellenére még ennél is iránytalanabb a többi közmű felvásárlási folyamata. Noha a rezsiharc dühe a távhőcégekre is kiterjed, azok valójában közösségi – önkormányzati – tulajdonban állnak. Bár Lázár János már tavaly meghirdette, hogy e kör is átkerül az államhoz, ez eddig nem történt meg. A zömében szintén állami vízszektorban a 2009-es pécsi einstand után a főváros 2012-ben javarészt a cég 15 milliárdján kivásárolta a Fővárosi Vízművek RWE és Suez birtokolta irányítási jogait. Ám a francia Veolia továbbra is tartja hazai vizes érdekeltségeit, például a Fővárosi Csatornázási Művekben. A hulladékszállítók körében a kormány megtiltotta, hogy magáncég végezze a szolgáltatást, a megmaradt önkormányzati ellátók fölé pedig egyfajta állami ernyőcéget helyeznek. De a Fidesz haragja leginkább a többnyire önkormányzatok és magyar kisvállalkozók tulajdonolta kéménycégekre sújtott le: tarifáikat megfelezték, a kivéreztetett kéményseprőknek pedig szerződésük lejárta után a lakossági szolgáltatást át kell adniuk a katasztrófavédelemnek.
A Fidesz-álmok gyakorlati megvalósulásaként, hat év után most egy lerobbant, kivéreztetett közműszektor áll előttünk.
A fenyegető kivásárlási hangulatban a külföldi befektetők ráadásul úgy gomboltak le vagy ezermilliárd adóforintot a magyar államról, hogy a rendszer kulcselemei a hangzatos politikai nyilatkozatok dacára se kerültek át az államhoz.
Államtan
Egyáltalán nem igaz, hogy a kommunizmus jele, ha az állam a gazdaság egyes területein tulajdonosi szerepben is megjelenik. Aki ezt mondja, az nem ismeri a gazdaságtörténetet, csak abból tud kiindulni, hogy állami szerepvállalást személyesen csak a kommunizmus idején élt át – mondja az állam szerepét firtató kérdésünkre Pogátsa Zoltán közgazdász. Hozzáteszi: számára sem nyilvánvaló, hogy a Fidesznek mik a szándékai az állam szerepének növelésével.
Azon, hogy a Fidesz jobboldali pártként így növeli az állam méretét, a szakember szerint nem kell csodálkozni. Méghozzá azért, mert a jobboldali gazdaságpolitikának nem csak a Margaret Thatcher utáni neoliberális, mindent a piacra bízó formája létezik. Thatcher előtt például Franciaországban Charles de Gaulle, vagy épp a távol-keleti „tigrisek” jobboldali kormányai igencsak erős, aktív államot működtettek. A Fidesz pedig valójában kombinálja a Thatcher előtti és utáni konzervativizmust, hiszen egyszerre növeli az állam szerepét, miközben egyre kevesebbet fordít szociális kiadásokra vagy éppen foglalkoztatáspolitikára. A Fidesz tehát konzervatív pártként a helyén van.
Itt érdemes feltenni azt a kérdést: mi szükség van az állam ilyen formában történő terjeszkedésére? Hiszen a kormány részéről nincs deklarálva sem a cél, sem pedig meghatározva az ezzel járó haszon. Pedig vannak olyan lépések, amelyeknek eredményük is van. Például a jegybank és a növekedési hitelbank közreműködésével megvalósított növekedési hitelprogram nélkül nehezebben boldogulna a magyar kkv-szektor. Azaz ennek igenis van haszna – véli Pogátsa. Mint mondja, az államok ilyen típusú aktivitásának korábban fejlesztés- vagy foglalkoztatáspolitikai céljai voltak, esetleg az, hogy az állam sokakat foglalkoztató ellátási láncokat tudjon felügyelni az iparban. Ám a magyar kormány ma nem az iparban, hanem javarészt a banki és a szolgáltatói szektorban jelenik meg.
Ráadásul komoly átfedések mentén. Az MKB megvétele például indokolható a bankmentéssel és az átszervezéssel, de a Budapest Bank nem volt bajban. A legtöbb érintett cégben nem mentek végbe átalakulások: a vállalatok nem lettek hatékonyabbak, nem foglalkoztatnak több embert, tehát nehezen érhető tetten a közérdekű cél. Sőt például a Mol esetében a részvények árfolyamcsökkenése veszteséget jelentett. – A kormánynak tehát meg kellene indokolnia, mibe miért száll be, és ezeket a célokat konzekvensen szem előtt is kellene tartania a vállalatok irányítása során – összegez Pogátsa Zoltán. (V. G. G.)
