Kivonul a munkanélküliség-biztosító

Mivel a magyarországi munkanélküliség átlépte a 10 százalékot, az elbocsátás utánra "fizetést" kínáló ACE biztosító a számára már túlzott kockázat miatt átadja ügyfeleit az April CEE Kft.-nek. A cég mintegy 5 ezer ügyfeléből már 500 munkanélküli lett, akiknek továbbra is az ACE fizet.

 

Az ACE European Group Limited Magyarországi Fióktelepe jövő év első napjával átruházza a munkanélküliségi biztosítási állományát az April Cee Development Kft. részére. Akik az idén munkanélküliek lettek, azok számára az ACE szolgáltatja továbbra is a havi kifizetést - mondta az MTI-nek Rácz István, a megszűnő terméket értékesítő, az átkötést menedzselő biztositas.hu internetes alkusz ügyvezetője.

A Kossuth Rádió híre szerint az ACE kivonul a magyar munkanélküliségi piacról, és erről levélben értesítette az ügyfeleit.

Múlt év tavaszától a biztositas.hu értékesítette az ACE munkanélküliségi biztosítását, de nyár óta új szerződést ennek a cégnek a nevében nem kötöttek, viszont azóta az April hasonló termékét értékesítik - mondta Rácz István. Az ACE tulajdonosai már induláskor jelezték, hogy a kockázatot 10 százalékos munkanélküliségig tudják vállalni, viszont Magyarországon az arány azóta átlépte ezt a limitet.

Az ACE ezért - a biztosítási törvényben előírtak szerint - a december 31-i biztosítási évforduló előtt egy hónappal felmondta a szerződéseket. Az alkusz elektronikus levélben is értesítette az ügyfeleket, akik egy kattintással átszerződhetnek az April-hoz. A díj változatlan, várakozási idő nincs - vagyis a kockázatvállalás azonnal elkezdődik -, a szolgáltatás pedig annyiban lesz más, hogy a közös megegyezéssel történő felmondásra az új biztosító nem fizet. Az ACE tapasztalata szerint az elbocsátások háromnegyede csoportos létszámleépítés volt.

Az eddigi ügyfelek tehát nem maradnak biztosítási fedezet nélkül.

A már munkanélkülivé vált mintegy 500 szerződő továbbra is az ACE-nél marad: ők a teljes állomány 10 százalékát teszik ki. A többség 90 százaléka máris átszerződött az April-hoz - tájékoztatott az ügyvezető.
Az ACE és az April díjai között nincs lényegi különbség.

Francois Maresquier, az April CEE Development Kft. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a válság felerősítette az emberekben a munkanélküliségtől való félelmet, ám úgy vélte, a munkanélküliség, mint kockázat, egy biztosító által kezelhető. A magyar munkavállalók száma 3 millió, de közülük 1 millió valamilyen formában vállalkozó, így ők nem köthetnek munkanélküliségi biztosítást. A fennmaradó 2 milliós alkalmazotti réteget viszont szerinte potenciálisan fenyegeti a munkanélküliség.
A vezérigazgató - aki korábban a Groupama Biztosítót irányította - 2007-ben alapította meg a francia April csoport első közép-kelet-európai leányvállalatát - képviseletét -, az April CEE Developmentet. Az anyacég Franciaország legnagyobb biztosításközvetítője.

Az AXA biztosító francia egysége világszerte vállal kockázatot munkanélküliségre. A magyar April által kidolgozott terméknek is az AXA Iard S.A. a kiválasztott kockázatvállalója, az April CEE Development Kft. "csak" az értékesítési és ügyfélkapcsolati folyamatokat menedzseli a magyar piacon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.