galéria megtekintése

Kecskemét lesz a Mercedes városa

7 komment


Tanács István

Nyolcvan-száz kilométerről is hoznak majd munkásokat Kecskemétre a Mercedes új üzemébe. A város lakossága tíz éven belül 16 ezerrel nőhet.

Múlt pénteken jelentették be, hogy egymilliárd eurós beruházással új gyárat épít Kecskeméten a Mercedes. A fejlesztés 2500 új állást hoz létre. Ezek a munkavállalók nagy valószínűséggel Kecskemét 80-100 kilométeres körzetéből érkeznek majd, és a város önkormányzata szerint a következő 10 évben a lakosság száma a jelenlegi 114 ezerről 130 ezerre emelkedhet.

A munkatársak száma 2011-ben lépte át a bűvös ezret
Fotó: Mercedes-Benz.hu

Ehhez az előrejelzéshez persze nemcsak a Mercedes 2500 új állását vették figyelembe, hanem azt is, hogy más gépipari cégek, és az őket kiszolgáló vállalkozások is fejlődnek, létszámot emelnek. Ugyancsak számottevő népességnövekedést okozhat, hogy idén lett egyetem a Kecskeméti Főiskolából, amelyet Kecskemét központtal egyesítettek a Szolnoki Főiskolával, és amelyet a Magyar Nemzeti Bank egyik elhíresült alapítványa, a Pallas Athéné Domus Mentis (PADMA) jelentős összegekkel támogat. Az önkormányzat is pénzjutalmat ad a kiválóan teljesítő középiskolásoknak, és jelentős ösztöndíjat a jó tanulmányi eredményt elérő egyetemistáknak. A tervek szerint nemcsak az összeszerelésben dolgozó, illetve azt irányító embereket képeznek, hanem ipari kutatóközpont is létesül.

 

Takács Valentina, az önkormányzat sajtószóvivője elmondta: a város számos helyi fejlesztéssel járul hozzá a piaci beruházásokhoz. Egyes területeken – például a közlekedési fejlesztések finanszírozásában – munkamegosztás van a kormány és az önkormányzat között. Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter elmondta pénteken, hogy kormánytámogatással befejezik az északi elkerülő utat, négysávossá fejlesztik a Mercedes-gyár felé a városból kivezető Izsáki utat, és intermodális közlekedési központtá fejlesztik az egymás mellett lévő vasúti és autóbusz-pályaudvart. A polgári közlekedés számára is megnyitják a katonai repülőteret. Az is összefügg az új beruházással, hogy a nagyobb biztonság érdekében kiköltöztetik a belvárosból és jelentősen korszerűsítik a tűzoltó laktanyát.

Számos ügyben már nem elkezdeni, hanem folytatni kell a Mercedes Kecskemétre településének 2008-as bejelentését követően elkezdett munkát. Például már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy a dolgozók jelentős részét ingázóként, közelebbi-távolabbi településekről kell majd a munkahelyére szállítani. A városi önkormányzat akkor készíttetett egy megvalósíthatósági tervet, amelyben felmérték a térség alsóbbrendű útjainak állapotát, azok majdani szerepét a munkásszállításban. A terveket átadták a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.-nek, amely gondoskodik az ütemezett megvalósításáról.

Ugyancsak van mintája a Kecskemétre költöztetésnek. Az első Mercedes-gyár felépítésében még sok német dolgozó is részt vett, ők rövidebb-hosszabb ideig Kecskeméten éltek vagy élnek még ma is. Nekik épült külön lakópark, számos lakást kibérelt számukra a Mercedes, létesült német nyelvű óvoda és iskolai osztályok is indultak. Nemrégen született döntés, hogy 40 lakásra 5 évre bérlőkijelölési jogot vásárolt a Mercedes. Ezek a Homokbánya városrészben egykori tiszti lakások, amelyeket azonban magas színvonalon felújított az önkormányzat vagyonkezelő cége. A városban egyébként 1500 önkormányzati tulajdonú bérlakás van, ezek felét piaci alapon és bérért adják ki.

A Mercedes támogatja azoknak a dolgozóknak a kecskeméti letelepedését, akiknek a munkájára hosszú távon számít. A város önkormányzata kedvezményes telkeket értékesít azoknak, akiknek eddig nem volt ingatlanuk Kecskeméten, gyermeket vállalnak, illetve azt, hogy tartósan munkát vállalnak Kecskeméten.

Takács Valentina szerint az, hogy Magyarországon Kecskeméten a Mercedes és az akkori főiskola gépipari és automatizálási műszaki kara együttműködésével vezették be a duális képzést, szintén jelentősen növeli a város vonzerejét. Jelenleg a szakképzésben és a felsőoktatásban működik a munkáltatók közreműködésével azok igényeit kiszolgáló gyakorlati képzés, de a Mercedes második gyárának letelepülésével összefüggésben tervezik, hogy már az általános iskola 8. osztályában speciális képzést vezetnek be. Ennek részleteiről azonban a szóvivő nem kívánt részleteket elárulni.

A kecskeméti önkormányzat éves költségvetésének egyharmada, 10 milliárd forint származik a helyi iparűzési adóból – amelynek rátáját minden vállalkozás számára az éves árbevétel 2 százalékáról 1,6 százalékára csökkentették, mire az első Mercedes-gyár 2012-ben megkezdte működését. A vásárlóerő jelentős növekedésére számos korszerű szálloda, színvonalas étterem, és egyéb szolgáltatás épült rá a városban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.