galéria megtekintése

Kistafírozott napelemtelep: házi fényevők

1 komment


Marnitz István

Némi késés mutatkozik a pécsi állami napelemtelep kivitelezését illetően, amit a kormány további másfél milliárddal kistafíroz. A kereskedelmi üzemet januárra ígérik. Akkortól a Pécsi Nemzeti Színházat is napelemre kapcsolják.

A jelek szerint némi késést szenved a pécsi erőmű zagyterén – azaz a működés során keletkező iszap tárolására szolgáló területen – rohamtempóban épített állami napelem­erőmű átadása. Az eredeti pályázati kiírás december 15-i határidőt szab, de tegnap nem történt semmi.

A beruházó állami MVM tájékoztatása szerint az erőmű létesítése az év végéig fejeződik be. A kereskedelmi üzem a használatbavételéhez szükséges engedélyek megszerzése után indulhat, amit 2016 január­jára tesznek.

A csúszáshoz minden bizonnyal hozzájárul az is, hogy a kormány egy nemrég hozott határozatával

 

további másfél mil­liárd forintot csoportosított át

a megújuló energiás beruházások támogatására rendelkezésre álló EU-forrásból a pécsi állami napelemerőmű további bővítésére. Ez egyszersmind ugyanennyivel csökkenti a megújuló energiás termelők ilyen célból pályázható uniós keretét.

A Tüskésrétre álmodták az erőművet. A terület július végén így nézett ki
A Tüskésrétre álmodták az erőművet. A terület július végén így nézett ki
Laufer László / Népszabadság

A kormány a nyár végén 3,5 milliárd forintnyi uniós támogatást csoportosított át egy hét megawattos (MW) napelemerőmű létesítésére. A „pályázaton" csak az állami MVM szakcége, az MVM Hungarowind indulhatott. Igaz, a feltételek sem voltak mindennapiak: a megtermelt áramot ingyen kell biztosítani az arra feljogosított állami intézmények számára. Színhelyül a pécsi erőmű zagyterét választották ki.

A kivitelezésre kiírt pályázatot az MVM szakvállalata, az MVM Ovit, valamint az AsiaNet Hungary Kft. együtt nyerte meg. Utóbbi cég tulajdonosa Béres Attila és Edelényi Nóra ügyvezetők, valamint Galambos Borbála. Az AsiaNet ismert napelemtelep-kivitelező. Két éve az akkor még a kormányfő veje, Tiborcz István érdekeltségi köréhez sorolt, hasonló profilú Elios alvállalkozójaként vált ismertté: jogi vitába keveredtek ugyanis, mivel az AsiaNet szerint Tiborczék nem fizették ki őket.

Az MVM mostani tájékoztatása szerint az AsiaNet a szerződéses munkák döntő többségét saját maga végzi, és nincs tíz százaléknál többet teljesítő alvállalkozója. A kormány a pótlólagos másfél milliárd forintot arányosan további három MW-nyi napelem létesítésére adja.

Fotó Laufer László / Népszabadság archív

Az előkészítetlenség, a nyíltan egy cégre szabott pályázat általános megrökönyödést keltett a szakmában. Többen már akkor felhívták a figyelmet, hogy egy napelemerőmű létesítése több év. Igaz, a kormány a maga részéről kiemelte a fejlesztést, ami több engedélyezési kört lerövidít. A kabinet továbbra is eltökélt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy pontosították az ingyenáram átvételére kijelölt állami intézmények szabályait. Eszerint ha valamelyik netán visszautasítaná a lehetőséget, a nemzeti fejlesztési miniszternek haladéktalanul újat kell kijelölnie.

Ingyen fogyasztók

Börtönök, határátkelők, rendőrségi és katonai ingatlanok, kórházak, a tatai és a szegedi sportközpont, idősotthonok, iskolák, állami hivatalok, a pécsi önkormányzati hivatal, a Pécsi Nemzeti Színház, a műjégpálya, a Janus Pannonius Múzeum és a város utcai lámpái is ama állami intézmények közé tartoznak, amelyeket a kormány nemrég az állami ingyenáram 2016-os elfogyasztására kijelölt. Az iratok nem pontosítják a kezdő időpontot, vagyis a kabinet rugalmas a kereskedelmi üzem januárra ígért kezdetét illetően. (Igaz, a magyar–szlovák gázvezeték kereskedelmi üzeme a legutolsó tervekhez képest is fél évet csúszott.) Noha tehát a színházat például a jövőben a közeli napelemtelep látja el, az előadás minden bizonnyal folytatódik naplemente után is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.