galéria megtekintése

Hiába a botrány, viszik a dízeleket

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 13. számában
jelent meg.


Boros Jenő
Népszabadság

Egyelőre alig változtak a motorválasztási szokások, viszont néhány korábban favorizált járműtípustól elfordultak a vállalkozások, mert nemcsak az adózási környezet, hanem több cég szállítási feladata is módosult.

Nem különösebben rengette meg a piacot a VW konszern kipufogógáz-kibocsátási manipulációja, továbbra is töretlen a kereslet a dízelmotoros autók iránt. Nagy választási lehetőségük nincs is a vállalkozásoknak, hiszen leggazdaságosabban dízelmotoros autókkal lehet árut, szerszámokat és munkatársakat szállítani, és ez nemcsak a 35 tonnás kamionokra, valamint a nagy távolsági fuvarokra, hanem a kistérségekben és településeken árut terítő kishaszonjárművekre is vonatkozik.

A magyar piacon a céges személyautó-vásárlásoknál 41 százalékos, a kishaszonjárműveknél 90 százalékos a dízelek aránya, a magánvásárlóknál ez csak 14 százalék. A JATO Dynamics legfrissebb adatai szerint szeptemberben négy százalékkal több benzines személyautóvásárlást regisztráltak.

Daróczi Katalin elemző elmondta, hogy a dízelmotorok közül továbbra is a kétliteres és az 1,6-os változatok legkelendőbbek. A benzinesek közül ez a népszerűségi sorrend: 1,6, 1,4 és 1,2-es.

 

A Carinfo szakértője, Róbert Gábor szerint hosszabb távon várhatóak jelentősebb változások, és új irányokat fog venni a motorválasztás: vannak a billegők, akik vélhetően a benzines felé hajlanak, már csak azért is, mert a kisebb méretűek, de már turbósok teljesítménymutatói is egyre jobbak. Ráadásul már eltűnt a dízelek korábbi árelőnye, vagyis az alacsonyabb gázolajár és a benzinesnél jóval kisebb fogyasztás, miközben nőnek a hátrányok, ami a magasabb beszerzési ár mellett drágább biztosítást és szervizelést is jelent, miközben a zajosabb üzemmód és a kulturálatlan működés sem éppen a dízel mellett szól.

Thinkstock

Igaz, miközben a benziné nem, a gázolaj áfája részben visszaigényelhető. A benzines előnye viszont az alacsonyabb szervizköltség, bár a motorméretek csökkentésével párhuzamosan az ebben a műfajban is megjelent turbófeltöltő-használat szempontjából kényesebb, javítása pedig költségesebb.

Nagyobb meglepetés az, hogy a vállalkozások által is igénybe vehető kedvezményes hitel ellenére is lassult az új teherszállító járművek értékesítése. Az utolsó negyedévben érezhetően csökkent a tempó, bár az év végéig még igénybe vehető a kedvező kamatozású – 2,5 százalékos – növekedési hitelprogram. A vártnál kisebb kis- és középvállalkozói érdeklődés magyarázata, hogy akit szorítottak a magas szervizköltségek, azok már korábban lecserélték régebbi autójukat, vagyis már elmúlt a tömeges járműcserék kényszere.

Költségcsökkentést jelent a járműflottáknál a pontos útvonal-nyilvántartás
Költségcsökkentést jelent a járműflottáknál a pontos útvonal-nyilvántartás
Boros Jenő / Népszabadság

Szakértők szerint azt is megérzi a piac, hogy a személyautókhoz hasonlóan a teherjárműveknél is óriási tempóban nőtt a használt-import. A Datahouse adatai alapján hat éve még 17,7 ezer darabos behozatal már tavaly 97 ezer volt és idén várhatóan eléri a 120 ezret.

Lendületesen indult, aztán lassult a piac, ami vélhetően azzal magyarázható, hogy idén már csak EURO6-os környezetvédelmi besorolású motoros autókat lehetett forgalomba helyezni: sokan nem vártak meg a drágább technológia bevezetését és tavaly megvették az olcsóbb, de még EURO5-ös változatot. Elfogyott a muníció, röviden így magyarázta a jelenséget Tüttő László, az Opel Magyarország flottamenedzsere, aki szerint az elővásárlások növelték a tavalyi forgalmat, ám idén már éreztették negatív hatásukat.

Továbbra is a dobozos furgonok és azok közül is a nagyobbak, vagyis a 15-17 köbméteres rakterűek népszerűek, de sokan keresik az úgynevezett legénységi fülkés, vagyis 6-7 fős kabinos-platós kombinációkat, melyek megfelelnek a kőműves- és kertészbrigádok szállítási igényeinek. Csökkent a korábban kedvelt pickup kategória népszerűsége.

Egyre népszerűbb a tartós bérleti nyílt végű pénzügyi lízing, mert ebben a konstrukcióban is vissza lehet igényelni az áfát a munkavégzés arányában, de kötelező a menetlevél, ami sok vállalkozásnál nem gond, mert a szerszámokkal telepakolt járműveket amúgy is biztonságosabb a cég telephelyén tárolni. Így nemcsak a gépkocsit lehet beszerezni nettó áron, de a szervizelés áfájának ötven százaléka is visszaigényelhető.

Költségcsökkentést jelent az ellátási lánc pontos megszervezése, melynek része a nyersanyagok szállítása és a végtermék eljuttatása is, erre dolgozott ki komplett szolgáltatást a Raben Group. Az optimalizálás része az árukövetés. A takarékos megoldásokat segítik a műholdas nyomkövetők, melyekkel a tulajdonos percre és kilométerre pontosan tudja, hogy merre járnak járművei, ezzel az ellenőrzéssel kiküszöbölhetők a sofőrök által saját zsebre szervezett és kitérőkkel járó fuvarok, vagyis jelentősen csökkenthetők a flottaköltségek.

Gázos modellek a piacon

Tisztábbak és takarékosabbak a gázzal is üzemelő járművek, hibrid üzemmódjuk pedig lehetővé teszi, hogy lakott területen környezetbarátabb üzemmódra váltsanak, amivel kevésbé szennyezik a települések levegőjét, ez pedig már közérdek is, miközben üzemeltetésük olcsóbb.

Igaz, a sűrített földgázüzemű (CNG) járművek magyarországi elterjedését erősen korlátozza a szegényes töltőhálózat és a kínálat: az Opel listáján szerepel a CNG Combo és a Insignia LPG. Továbbra is népszerűek a klasszikus autógázos (LPG) modellek, melyek nemcsak gazdaságosak és környezetbarátak, hanem dupla üzemanyagtartályuknak köszönhetően hatótávolságuk is nagyobb. Ebben a műfajban, az LPG-vel is működő kategóriájában a Dacia kínálata a leggazdagabb, ráadásul a gyári szerelésű új autók árai is kedvezőek: a 90 lóerős benzines-gázos Logan ára hárommillió forint alatt van, az MCV, vagyis a kombiváltozat 3,18 millió forintba kerül. Néhány ezerrel olcsóbb a 102 lóerős Dokker, a hasonló teljesítményű, ám hatalmas csomagterű és az akár hétszemélyes Lodgy 3,65 millió forintba kerül. A Dacia LPG-kínálatának legolcsóbbja a Sandero, melynek ára 2,88 millió forint, a terepjárós Duster pedig 3,56 millió forintba kerül. Mindezek mellé a forgalmazó leírása szerint a gázüzeműek csomagtere azonos a normál változatokéival, és ezekre hároméves, valamint százezer kilométeres a garancia. (B. J.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.