Kinyithatnak vasárnap a Tescók

A szakszervezet szerint a piacvezető Tescónál 200 százalékos bérpótlékért toborozzák a mostani hétvégére a munkavállalókat. Úgy tudni, hogy más lánc is követi a példát.

Szerdán délben a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) közleményben tudatta, hogy információik szerint a Tesco megkísérli már április 17-én, azaz most vasárnap  megnyitni az áruházait – már ahol tudja. A Népszabadság értesülései szerint lesz más áruházlánc, amely követni fogja a példát.

A KASZ szerint már toborozzák azokat a dolgozókat, akik önként vállalkoznak arra, hogy ezen a napon munkát végezzenek.

A KASZ felhívja a tescós dolgozók figyelmét, hogy a munkáltató erre a napra 100 százalékos túlóra-, 50 százalék vasárnapi és 50 százalék extra pótlékot ad, ami összesen 200 százalékos pótlékot jelent azoknak, akik április 17-én munkát végeznek.

Ugyanakkor ha nem jelentkezik annyi önkéntes, ami elegendő lenne a megfelelő minőségű szolgáltatáshoz, az a bolt nem fog kinyitni – legalábbis a KASZ szerint, akik közleményükben utalnak rá, hogy árgus szemmel fogják figyelni, hogy az újranyitás során a munkáltatók nem jogellenesen próbálják-e munkára bírni a dolgozóikat.

A KASZ azt javasolja, hogy amennyiben már most vasárnap munkába állnak, kérjék írásban rögzíteni, hogy a milyen feltételekkel vállalják a munkát erre a napra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.