Kínaiaké lett a patinás szolnoki szálloda

Kínai befektetők vásárolták meg az elmúlt napokban a szolnoki Tisza Szállót, a vételár kifizetése teljes egészében megtörtént, a hotel mellett éttermet és fürdőt is magába foglaló létesítményt októbertől üzemeltetik - közölte Tóta Áron, az új tulajdonosi kör jogi képviselője..

Az adásvétel összegét üzleti titokként kezelik, a vételár nem hivatalos információk szerint több száz millió forintra rúg. A kínaiak a műemlék jellegű, a szolnoki városképhez évtizedek óta hozzátartozó épület fejlesztését tervezik, a jelenlegi szolgáltatások, valamint a teljes dolgozói állomány megtartásával - tette hozzá az ügyvéd. Az épületre például egy külső liftet szerelnek, felújítják a hotelszobákat, a szociális helyiségeket, illetve a recepció előtti vendégváró teret.

Lipóczki János, a régi tulajdonos kft. ügyvezető igazgatója korábban elmondta: az elmúlt években látványos, vendégcsalogató beruházásokat saját anyagi forrás hiányában nem tudtak megvalósítani. Így a szállót működtető gazdasági társaság már tavaly úgy határozott, hogy értékesíteni fogja a létesítményt.

A neobarokk épület Hegedűs Ármin tervei alapján 1928-ban a törökfürdők mintája alapján épült. A helyszínen a kor  egyik legjelentősebb termálvíz-kutatója, Pávai Vajna Ferenc 55,6 Celsius-fokos alkáli hidrogén-karbonátos és jódos hévizet tárt fel. A szálló a második világháború végén szovjet hadikórházként működött, amit az épület alaposan megsínylett. Másodvirágzását a „szocreál" korszakban élte, belső termei, bárja, Tiszára néző kerthelyisége, szaunás gyógyfürdője nap mint nap teltházzal üzemelt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.