Kínai vírus fenyegeti az autóipart

Lejjebb eresztették a vitorlát a gazdaság zászlóshajóján: a magyar ipar teljesítménye júliusban alig 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ennél gyengébb adatot utoljára tavaly októberben mutatott ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Júniushoz képest 0,7 százalékkal esett vissza gazdaság húzó ágazatának kibocsátása.

A részletes adatokból kiderült, hogy a járműgyártás hozta a formáját, 15,3 százalékos volt az éves többletteljesítmény, köszönhetően annak, hogy az esztergomi Suzuki gyár alig tudja kielégíteni a tavasszal bemutatott új Vitarák iránti fokozott keresletet.

A járműgyártók 709 milliárd forint értéket állítottak elő, ez nyolcmilliárddal marad el a júniusban felállított történelmi csúcstól. Most az ipari termelés 30,5 százaléka származik közvetlenül a járműgyártásból, és ez még nem tartalmazza az alkatrészgyártók adatait. Belföldre júliusban csupán 58 milliárd forint értékben adtak el járműveket, ami jól jelzi, hogy az iparág mennyire kiszolgáltatott a külföldi megrendeléseknek.

Korántsem jó jel, hogy a Világgazdaság híre szerint a Mol átértékeli szénhidrogén-kitermelését és ilyen alacsony olajárak mellett csak a rentábilisan működőket tartja üzemben. Ennek már hónapok óta nyoma van az ipari termelésben. 

A száguldás sem tart örökké, új, nemzetgazdasági szinten is jelentős kapacitásnövelő beruházásokról egyelőre nem érkezik hír. Enélkül viszont az autóipar már nem tud hová fejlődni, legfeljebb pár százalékos pluszt tud kicsikarni magából - a megrendelések alakulásától függően.

E téren azonban egyre kevésbé nevezhető rózsásnak a helyzet: bár a teljes rendelésállomány az egy évvel ezelőttit még mindig 33 százalékkal múlja felül, az újonnan jelentkező igényeknél erősen hanyatló dinamikát látni. Amíg februárban még 72 százalékos volt a frissen feladott megrendelések növekménye éves viszonylatban, addig ez júliusra 15 százalék alá esett.

Megfigyelők szerint ez összefüggésben áll a kínai gazdaság lendületvesztésével, az ennek nyomán kialakuló keresletcsökkenéssel, amelynek a leértékelt jüan következtében megdráguló behozatal sem tesz jót. Figyelmeztető jelzés, hogy a kínai ipari termelés a várt 6,4 helyett csak 6,1 százalékkal nőtt augusztusban, viszont a kiskereskedelmi eladások 10,5 helyett 10,8 százalékkal emelkedtek éves szinten – írja a Bloomberg.

A kínai adatszolgáltatásba vetett bizalom ugyanakkor egyre gyengébb, elemzők szerint a hivatalos mutatók és a valóság közötti szakadékot Pekingben kozmetikumokból sorával hidalják át, megnehezítve ezzel a tisztán látást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.