Kínából bezzeg jöhetnek a gazdasági bevándorlók?

Együttműködési megállapodást kötött az újonnan megalakult Magyar-Kínai Új Bevándorlók Befektetését Erősítő Szövetség (MBKSZ) és a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetsége (MNHSZ) egyebek között a kínaiak magyarországi befektetéseinek ösztönzésére - jelentették be a szervezetek képviselői sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A megállapodást Pesti Imre, a Fidesz közép-magyarországi regionális pártigazgatója, az MNHSZ elnöke és Hu Bifeng, az MBKSZ elnöke írta alá.

Hu Bifeng beszédében kiemelte: a szövetség célja, hogy a megállapodással a Magyarországra érkező új kínai bevándorlóknak minél több lehetőséget biztosítsanak, így a két ország között még erősebb kapcsolat alakuljon ki. A legfontosabbnak nevezte, hogy a letelepedési államkötvényt vásárolt kínai állampolgárok, befektetők számára olyan platformot biztosítsanak, amely átfogóan érinti a kultúra, a gazdaság és kereskedelem területeit.

Pesti Imre, az MNHSZ elnöke elmondta, hogy a magyar állam keleti nyitás külgazdasági és külpolitikai stratégiájának fontos pillére a kínai-magyar együttműködés. A kínai gazdaságpolitika is intenzíven elindult Európa felé, Kína Magyarország számára az Európai Unió után az egyik legfontosabb külkereskedelmi partner - emelte ki.

A Kínával szembeni magyar külkereskedelmi deficitet sikerült lefaragni az elmúlt években, így jelenleg 700 milliárd forint - ismertette. Az államkötvényt vásárolt kínaiak döntését megalapozottnak és jónak nevezte. Magyarország olyan ország, amely örömmel fogadja a Kínából érkezőket, támogatja a külföldi befektetéseket, nyitott Ázsia felé - jelentette ki. Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke szerint a szövetség az eddig is végzett munka keretét adja, megteremti a bizalmi hidat ahhoz, hogy az ide érkező befektetők, bevándorlók megtalálják a helyüket az országban. A beruházások segítése, a településfejlesztés Pest megye feladata.

Az eseményen kiosztott tájékoztató anyag szerint a felek céljai között szerepel, hogy a kínai befektetésekkel magyar munkahelyeket hozzanak létre, és a hungarikumok bevezetését és értékesítését segítsék a kínai piacon. Együttműködnek a kínai befektetők érdekkörének megfelelően konferenciák, projektbemutatók, előadások, partnertalálkozók szervezésében és a befektetések megvalósításához teljes körű háttértámogatást nyújtanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.