galéria megtekintése

Elfelejtett kerekeket venni mozdonyaihoz a MÁV

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 26. számában
jelent meg.


Kapitány Szabó Attila
Népszabadság

Későn kapcsolt a MÁV: az öt éve beszerzett TRAXX villamos mozdonyaihoz a nemzeti vasút nem vett kereket. Márpedig a drága flotta 25 egysége közül hat annyira elhasználta a keréktárcsáit, hogy csak fél gőzzel vontathat. A helyzetet nem könnyíti, hogy a cseréhez még a szerszámok is hiányoznak.

Bronzkalapács, zsírzópumpa, körfénycsöves nagyító, indukciós csapágymelegítő, tengelyagyülés-mérő mikrométer – összesen hatvanhat tétel mozdonyjavításnál használatos szerszám, és kétszáz keréktárcsa. Ezeket kellene beszereznie két pályázaton lázas gyorsasággal a MÁV-Start Zrt.-nek ahhoz, hogy a lassan frissülő járműparkjában üde színfoltot jelentő TRAXX mozdonyok mindegyikét rendeltetésszerűen használhassa. A nemzeti vasút azonban kissé elkésett a bevásárlással. A 2010-től szolgálatba állított járművek negyede ugyanis már tavaly lefutotta, ami azoktól egy kerék-szetten műszakilag elvárható.

Öt éve még suhant
Öt éve még suhant
Máthé Zoltán / MTI

Óránként legfeljebb nyolcvan kilométeres sebességgel vánszoroghatnak a MÁV-Start TRAXX mozdonyflottájának legtöbbet futott, üzemszerűen kétszer gyorsabb közlekedésre alkalmas egységei. A kerékkopás miatt elrendelt kényszerű sebességkorlátozás a villamos mozdonyok közül hatot érint.

 

A társaság közlése szerint három mozdony már több mint egymillió kilométert tett meg, a sürgős javításra váró egységek átlagos futásteljesítménye pedig 850-900 ezer kilométer. A kerekek elhasználódására a vasút gépészei négy évig készülhettek. Mi több, pontosan tudták: a „kopások mértéke nemcsak a megtett futásteljesítménytől függ, hanem befolyásolja a pálya nyomvonala, de olykor előre nem látott események is”. Így például a balesetek vagy a „keréklaposodás miatti kerékesztergák”. A korlátozással a mozdonyok megfelelnek a közlekedésbiztonsági előírásoknak, csak lassúak. Cserébe a mozdonyok elektrodinamikus fékei kímélik a hagyományos fékberendezést. A féktárcsák cseréjével a vasútnak még jó ideig nem kell foglalkoznia.

A kerékcserével viszont igen,

csak éppen nincs kerék,

de a beszerzése már folyamatban van. A vasúttársaság közlése szerint a munkatársak már intézkedtek, s a keréktárcsák cseréje az előrehaladott állapotban lévő közbeszerzés eredményes lezárása után a közeljövőben megkezdődhet. Az első már júliusban, noha ezt a munkát a mozdonygyártó végzi majd el saját gyáregységében. A többi mozdony javításával a MÁV-Start már maga küzdene meg. Méghozzá úgy, hogy a beavatkozáson legkésőbb jövőre a teljes TRAXX-flotta átessen.

A befejezés és vele a sebességkorlátozások feloldásának pontos időpontja azonban a magyarázatok szerint attól is függ, mikor állnak majd rendelkezésre a megfelelő keréktárcsák és a szükséges eszközök. Mert speciális szerszámok híján a munka nem végezhető el. Erre utal legalábbis, hogy a „TRAXX villamos mozdony keréktárcsa-javításához kéziszerszám beszerzése” tárgyú tenderét a nemzeti vasút idén áprilisban hirdette meg.

A 21 millió forintra becsült költsége mellett a közbeszerzési értékhatár alattinak minősülő, így nyílt pályázati felhívással zajló beszerzés ráadásul kissé el is húzódik.

Az eredetileg május derekára tervezett eredményhirdetés elmaradt, mert a vasút öt szállítóval egyeztet. Vagyis spórolnának akár 2-4 millió forintot a szerszámokon, miközben százmilliókat buknak, mert a milliárdos mozdonyokat nem üzemszerűen használják.

Lesz szoftver is

A MÁV Zrt. pálya- és épület-karbantartásait és az ezekhez szükséges pénzügyi keretet 2016 nyarától központi szoftver koordinálja majd – közölte Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese. A projekt kivitelezése érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 1,9 milliárd forint értékű támogatási szerződést kötött a vasúttársasággal a Közlekedés Operatív Program (Közop) keretein belül. A pályázathoz kapcsolódó informatikai fejlesztéseket a Hewlett-Packard végzi. Az átalakítás második része a gördülő állomány, azaz a mozdonyok, vasúti kocsik, teherszállító vagonok karbantartásának koordinálására irányul majd. Utóbbi projekt várhatóan három év múlva zárul majd le, és ez összesen mintegy hárommilliárd forint fejlesztést jelent. A fejlesztés hosszú távon javítja a társaság hatékonyságát, és a jobb tervezhetőséget is szolgálja majd. (MTI)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.