„Kijátszanák” a rendeletet a kártyatermek üzemeltetői

A jelek szerint lapunk érdeklődése nyújtott érdemi információt a józsefvárosi önkormányzat számára. A Népszabadsághoz a közelmúltban olyan hírek jutottak el, hogy a VIII. kerület területén több kártyatermet is szeretnének nyitni.

Ezek közül az egyik a Rákóczi úton kapna helyet. Mindezt több különböző – például lakossági – oldalról is megerősítették, ezzel együtt a beruházás mögött álló társaságra, csoportra nem sikerült rábukkannunk. Róluk egyik forrásunk sem nyilatkozott, s nem adott információt.

A történettel még így sem lenne sok baj, azonban a Fidesz kommunikációs igazgatója, a Kocsis Máté vezette helyhatóság 2010 májusában elfogadott egy rendeletet. Ennek egyik pontja pedig úgy szól, hogy játékterem, elektronikus kaszinó – ezek a kormánypárt jogszabályalkotásai miatt azóta lényegé­ben eltűntek a piacról – és kártyaterem nem létesíthető többi között a József körút, a Baross utca, a Múzeum körút és a Rákóczi út mentén.

Nem osztanak lapot
Nem osztanak lapot
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az ellentmondással kapcsolatban kerestük az önkormányzatot, amely jelezte, hogy némi időt kér a „hivatalos válasz megküldéséig”. Pénteken ez be is futott, amely konkrét, beruházáshoz kapcsolható cégnevet nem tartalmazott, az azonban kiderült, hogy érdeklődésünk meglepően gyors reagálásra késztette a képviselő-testületet. A sajtóosztályról ugyanis úgy tájékoztatták lapunkat: „Azt kellett tapasztalnunk, hogy a játéktermek nyitását szabályozó, korábban már a kerület jelenlegi vezetésének kezdeményezése alapján szigorított önkormányzati rendeletet kijátszották. A hatóság tehetetlen a jelenlegi szabályozási környezetben, hiszen csak a jogszabályi környezetet tudja figyelembe venni a döntések meghozatalakor. Ezért az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy jövő hét keddre rendkívüli testületi ülést hív össze, és szigorítja a vonatkozó önkormányzati rendeletet. A rendelet alapján a jövőben nem lesz lehetőség játékterem és kártyaterem nyitására Józsefvárosban. A szigorúbb szabályok azonnali hatállyal életbe lépnek elfogadása után.”

Arról a válasz nem szól, hogy hogyan és miként sikerült volna kijátszani a rendeletet, ami azért is érdekes, mert a szóban forgó tevékenységhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szerencsejáték Felügyelete (SZF) engedélyére is szükség van. A kártyatermekre kiadott engedélyek listája egyébként megtalálható a NAV internetes oldalán. A jelenlegi állás szerint 11 működésre jogosító dokumentumot állítottak ki, ebből három található a fővárosban.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.