Magyarországról egy kicsit jobb elmenekülni

Akinek még szemernyi kétsége lett volna afelől, hogy miért éppen Magyarországon keresztül tartanak Nyugat-Európa felé a menekültek, annak elég megnéznie a Gallup frissen kiadott a globális jóléti felmérését.
Az amerikai cég - a csak negatívan kommunikálható magyar létminimum-számításokkal a minap „önként" leálló Központi Statisztikai Hivatallal ellentétben - sztenderd szempontrendszer alapján folyamatosan vizsgálja, melyek a legélhetőbb országok és honnan jobb mielőbb elmenekülni. Nos, Magyarország félúton, a most publikált 2014-es lista 75. helyén tanyázik, a balkáni útvonal részeseinek számító Szerbiát (84), Koszovót (96.), Montenegrót (94.) és Görögországot (111.) megelőzve. Bulgária csak eggyel van előttünk, viszont a menekülteket a területén irányunkba áthajtó Macedónia a maga 54. helyével a béke szigetének tetszhet. Hogy a tőlünk tovább tartó migránsoknak miért vonzóbb Magyarországnál Ausztria és Németország, azt a jóléti listán elfoglalt 9., illetve 28. helyük egyértelműen indokolja.

A menekülteket útjukra indító országok helyezéseihez sem kell kommentár: Irak a 102, Tunézia 141, míg Afganisztán a 145., azaz utolsó: kerek nulla ponttal. Igaz, a polgárháború sújtotta Szíriában, Líbiában és Szomáliában nem tudott felmérést végezni a Gallup, amely 145 ország 146 ezer felnőtt lakosának részletes kikérdezése alapján állította fel a listáját.

Az öt vizsgált kategória az általános elégedettség, az emberek fizikai állapota, a szociális, illetve a társadalmi helyzet megítélése, valamint az anyagi jólét. Az osztályozás alapja pedig az volt, hogy a megkérdezettek hány százaléka érzett legalább három szempontnál bármilyen javulást az előző évhez képest. A világátlag 17 százalék volt, a magyar 16,8, azaz minden hatodik honfitársunknak volt oka az elégedettségre.

A Gallup felhívja a figyelmet arra, hogy a jólét nem elsősorban a pénzen múlik. Az anyagiaknál inkább az a kérdés, hogy az emberek a valós szükségleteinek, igényeinek biztonságos kielégítésére elegendő pénzt keresnek-e, illetve kell–e emiatt stresszelniük. Az anyagi jólét fontosságának megítélésében Európa vezet, mégis az életet lazábban vevő latin-amerikaiak mögött kullog a jóléti listán. Ahogy megállapítják: az anyagiak hajszolása, irreális és fölösleges igények, célok kitűzése megmérgezi az életet, automatikusan rontva annak minőségét. Ahol kevesebb a stressz, ott nagyobb a termelékenység, jobb az emberek egészségi állapota, alacsonyabbak az egészségügyi kiadások, magasabb a várható élettartam. Ha az állampolgárok nem érzik jól magukat, annak az egész ország fejlődése, hatékonysága látja kárát.

A Gallup görbe tükröt tart a politikusok és döntéshozók elé, rávilágítva egyben, hogy mely területeteken a kell változtatniuk, hogy az általuk vezetett közösségnek is jobban menjen a sora.

A legelégedettebb társadalommal 2013 után ismét Panamában találkozhattak a felmérés készítői, őt a nevükben is a gazdagságot hirdető Costa Rica és Puerto Rico követi, a dobogóról épp lemaradó Svájcot megelőzve. A fogyasztói társadalom bajnoka, az Egyesült Államok viszont csak a 23. helyre tudott befutni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.