Kevesebb cég szűnt meg

Májusban megtört a cégmegszűnések növekvő trendje - közli az Opten.
Áprilishoz képest csaknem 400 céggel kevesebb, összesen 4245 társaság szűnt meg a magyar gazdaságban májusban, megtörve a cégmegszűnések növekvő trendjét - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató cég összesítéséből.

Tóth Tamás, az Opten igazgatója elmondta: nem biztos, hogy trendfordulóról van szó, mivel 2014-ben nagyot ugrott azoknak az eljárásoknak a száma, amelyek idén akár cégtörléssel is végződhetnek. Tavaly már csaknem 57 ezer feltehetőleg cégtörléshez vezető eljárás indult el, főleg azért, mert egy év alatt több mint kétszeresére, 31 500-ra nőtt a kényszertörlések száma. Emellett 7968 végelszámolást és 17 413 felszámolási eljárást regisztrált az Opten.

A frissen indult felszámolások száma tavaly szeptember óta csökkenést mutat, míg 2014-ben éves átlagban havonta 1453 új felszámolást tett közzé a cégbíróság, idén viszont már csak 930-at, májusban pedig 737 új eljárást regisztráltak. Az Opten igazgatója szerint ez mindenképpen pozitív fejlemény, mivel azt jelenti, hogy egyre kevesebb cég hagy hátra működő vállalkozásokat is sújtó adósságokat megszűnésekor.

Idén az első öt hónapban 21 ezer céget töröltek a hatóságok, ezzel szemben csak 10 500 újat jegyeztek be. Tóth Tamás arról, hogy 10 ezer gazdasági társasággal kevesebb működik a magyar gazdaságban, úgy vélekedett, hogy a magyar cégstruktúra különösen szétaprózott, ezért ráfér a konszolidáció.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.