Kiváltja a bankkártyát az új iPhone

Rögtön két 6-os modell is lesz, mindkettőt HD retinakijelzővel és NFC-chippel látták el. Megérkezett az Apple óra is, méghozzá hajlékony retinakijelzővel.

Két új iPhone-t is bemutatott Tim Cook, az Apple főnöke kedden, de már akkor tudni lehetett: hogy nem ezek az Apple mai bemutatójának a legnagyobb dobásai. Máskülönben nem lőtte volna le a poént már az esemény tizedik percében. Azóta tudjuk: az új telefonok mellett megcsinálták azt a mobil fizetési rendszert, amiről eddig csak fantáziált az iparág, s kihoztak egy okosórát is, hajlékony retinakijelzővel, amivel belépnek az ékszerpiacra is.

A kisebbik hatos iPhone is nagyobb, mint az 5S. Az ötös sorozat képernyőjének átmérője 4 hüvelyk (több mint 10 centi) volt, az új hatosé több mint 4, míg az iPhone6 plus képernyője 5,5 hüvelyk (14 centi), vagyis nagyjából akkora, mint a Samsung Galaxy Note-é.

Monica M. Davey / EPA

A telefonok szupervékonyak lesznek. Az ötös sorozat 7,6 milliméteres vastagságából a lekerekített széleknek köszönhetően sikerült 0,7 millimétert lefaragni, így az új iPhone immár 7 milliméternél is vékonyabb. A nagyobb verzió 7,1 milliméter vastag, az sem türemkedik ki nagyon a zsebekből. A fejlesztők nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a vízszintes nézet még  használhatóbb legyen: az e-mailek vízszintesben úgy mutatnak majd, mint egy teljes értékű levelezőprogramban, hasonlóan az iPad-hez. Ez azért lehetséges, mert HD-re növelték a kijelző felbontását, így ugyanaz a retina-display technológia került a készülékekbe, mint ami az újabb iPad-ekben vagy MacBookokban is található. Egy iPhone kijelzője több, mint egymillió képpontból áll. Az iPhone6 Plus pedig több, mint kétmillióból. Tetszetős, annyi biztos.

Az appok nagy részénél kihasználták, hogy vízszintesben még több részletet tud megjeleníteni, ehhez egyébként az Apple egy forradalmi app-fejlesztő eszközt is bemutatott, amellyel minden eddiginél könnyebb alkalmazást gyártani. Eddig egyébként 1.3 millió alkalmazás áll az iPhone-tulajdonosok rendelkezésére.

Reuters

Az új telefonok immár az Apple által tervezett A8 processzorral működnek, ennek teljesítménye több mint 25 százalékkal jobb a korábbinál, a grafikus képességei pedig másfélszer olyan jók. Érdekesség, hogy ez a proci ötvenszer gyorsabb az első iPhone agyánál, a grafikus képességei pedig 84-szeresek.

Az új sorozat szeptember 19-től Európában Németországban, az Egyesült Királyságban és Franciaországban lesz kapható. Amerikában 199 dollár lesz a legalacsonyabb ára az iPhone6-nak, kétéves szerződéssel, az EU-ban pedig várhatóan 199 euró. Az iPhone6 plus száz dollárral többe kerül majd, minden más országban pedig valamikor idén jelenik meg, konkrét dátumot egyelőre nem mondtak.

De hogy miért érdemes megvenni? Azért, mert az Apple a telefonba varázsolta a hitelkártyát. Az érintésmentes fizetést lehetővé tevő NFC-technológia segítségével, a már eddig is ismert Passbook-ra építve az iPhone6 kiváltja a vastag pénztárcát. Minden hűség- és bankkártya egy készülékben: az Apple megcsinálta azt, amiről az iparág évek óta fantáziál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.