galéria megtekintése

Vállalkozz itthon, kutyaütő!

Alakíthatóságuk miatt különösen kedvelik a fiatalokat a multinacio­nális cégek és az államigazgatás szervezetei, a pályájuk elején járók közül viszont sokan külföldre vagy a dinamikus, tudásalapú cégek felé kacsingatnak. A válság alapjaiban formálta át az ifjúsági munkaerő­piacot.


Kávézó, ahol a vendégek egykor kóbor macskákat simogathatnak, lépésről lépésre történő diagnosztikát kínáló telefonos applikáció és a felnőtteket csak egy bonyolult logikai feladvány után kiszolgáló vendéglátóhely is működik már annak a programnak köszönhetően, ami a fiatalok vállalkozóvá válását segíti. Tavaly csak Budapesten és Pest megyében 3500 jelentkező közül csaknem 350 fiatal kapott képzést a Vállalkozz itthon, fiatal! című állami program keretében, és csaknem kétszázan pénzügyi támogatást is nyertek ötletük megvalósításához.

Az építőipar lehet a következő ágazat, ami biztos megélhetést kínál a pályakezdőknek
Az építőipar lehet a következő ágazat, ami biztos megélhetést kínál a pályakezdőknek
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ez a kezdeményezés is hozzájárult ahhoz, hogy a 20 és 24, illetve a 25 és 30 év közöttiek közül most lényegesen többen dolgoznak, mint néhány évvel korábban – míg 2010 első negyedévében a munkanélküliségi ráta 14,2 százalék volt a 25–29 éves korcsoportban, addig tavaly az utolsó negyedévre majd a felére csökkent. A munkaerőpiac elkezdett feltápászkodni a válság utáni sokkból, és ebből a pályakezdők is profitálhatnak. Korántsem ez azonban az egyetlen új trend.

 

– A világgazdasági krízis előtt a külföldi munkavállalás nem volt bevett útja a boldogulásnak. Ma ez már magától értetődő alternatíva, sőt sokan már a felsőfokú tanulmányaikat sem Magyarországon tervezik – mondta a Népszabadságnak Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője. Szerinte szemlélet kérdése, hogy az egész Európai Uniót a saját munkaerőpiacunknak tekintjük-e.

Ha igen, akkor a fiatalok foglalkoztatottsági szintje valószínűleg még a statisztikákból kiolvashatónál is magasabb, hiszen akadnak, akik külföldi tanulmányaik után az ottani álláspiacon helyezkednek el, és be sem kerülnek a magyar rendszerbe foglalkoztatottként. Ők itthon az inaktívak táborát népesítik.

Mesterségesen persze, de javítja a számokat a közmunka is, aminek a szakember szerint főképpen falun van nagy szerepe – ám ezzel párhuzamosan veszélye is. Az a pályakezdő ugyanis, aki közmunkásként szocializálódik a munka világában, nagy eséllyel egész életére perifériára szorul, és motiválatlanul, a kevés, de fix fizetéshez szokva a feketegazdaságból egészíti ki havi jövedelmét.


Bombabiztos védelmet persze nem nyújt semmi, már a diploma védőereje is csökkent az álláspiacon Adler Judit szerint. – Ma is a felsőfokú végzettség a legjobb biztosíték a sikeres elhelyezkedésre, a viszonylag magas fizetésre, de már egyáltalán nem jelenti, hogy annak birtokában bárki is százszázalékos biztonságban érezheti magát – tette hozzá. Szerinte a járulékkedvezményt, fizetéskiegészítést, képzést nyújtó állami programok is segítették a fiatalokat, a strukturális problémák azonban megmaradtak.

Miközben a multinacionális cégek előszeretettel vesznek fel pályakezdőket, elégedetlenek a tudásukkal, gyakorlati ismereteik szintjével, de hajlandók a hiányosságok pótlása érdekében ráfordításokra. A magyar tulajdonú vagy kisebb cégek viszont nem szívesen ölnek pénzt, időt, energiát a képzésbe. Emiatt számos térségben továbbra is egyszerre van jelen a munkaerőhiány és a munkanélküliség.

A multikon kívül az államigazgatás is előszeretettel alkalmaz „szűz kezű", azaz kialakult vélemény, berögzült munkavégzési technika és tapasztalat nélküli fiatalokat, hiszen az ő gondolkodásukat lényegesen könnyebb a szervezet működési elveihez igazítani. Ezenkívül az informatikai szektorban tevékenykedő, tudásalapú, dinamikus cégek vonzzák különösen a fiatalokat. Adler Judit szerint a saját vállalkozások és a távmunka szerepe továbbra sem jelentős.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.