Kemény üzenetet kapott a Mol: „Velünk nem lehet packázni”

A Mol Nyrt. vagy befektet a fiumei (Rijeka) olajfinomítóba, vagy kivonul az INA-ból. Ezt a két lehetőséget vázolta fel arra az esetre Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter csütörtökön az N1 kereskedelmi tévécsatornának adott interjújában, ha a szociáldemokrata koalíció kormányon marad a horvát választásokat követően.

Szavai szerint – írja az MTI – mandátumuk végére nem oldották meg az INA ügyét, mert a Mol „nem fogta fel”, hogy csak úgy dönthetnek a horvát olajipari vállalt jövőjét illetően, ha partnerként tárgyalnak. Vrdoljak arról is beszámolt, hogy elküldte a Molnak az új részvényesi szerződést, amelyre eddig még nem érkezett írásbeli válasz. A miniszter kiemelte: az ügyet azért nem feszegették eddig, mert nem akartak belőle kampánytémát csinálni. „Már minden készen áll, csak azt várjuk, hogy vége legyen a választásoknak” – közölte.

Újságírói kérdésre, mit szól ahhoz, hogy Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója Ausztriába utazott, miközben a neve még mindig szerepel a nemzetközi rendőri szervezet (Interpol) körözési listáján, Ivan Vrdoljak azt válaszolta: Hernádi egyáltalán nem áll érdeklődése középpontjában, arra megvannak a megfelelő szervek, hogy reagáljanak, számára fontosabb az INA-ban dolgozó emberek és a vállalat jövője.

A sziszeki olajfinomítóval kapcsolatban azt mondta: „a Mol célja, hogy kitermelje a horvát olajat, majd eladja nekünk a származékokat, de ezt nem fogjuk megengedni”.

A miniszter úgy vélte, hogy sem a sziszeki, sem a rijekai finomítóba nem akar befektetni a Mol. „Egy azonban biztos, ha a választások után kormányon maradunk, vagy befektetnek a rijekai finomítóba, vagy mehetnek az INA-ból” – szögezte le. A miniszter szerint a Mol megbizonyosodhatott már arról, hogy vele nem lehet packázni.

Ivan Vrdoljak úgy ítéli meg, hogy a magyar olajipari cég megsemmisíti a vállalatban lévő tudást és tapasztalatot, továbbá csökkenti az ott dolgozók fizetését, ami miatt azok elhagyják az INA-t.

„De ezek az emberek tulajdonosok is egyben” – hívta fel a figyelmet. Eladhatják részvényeiket a horvát államnak, de akár egy új befektetőnek is – húzta alá.

Horvátországban november 8-án lesznek a parlamenti választások, az INA ügye pedig folyamatosan előkerül a különböző politikai viták során. Nincs olyan párt vagy jelölt, amelyik ne próbálta volna meg saját hasznára fordítani az INA-Mol körüli vitát. Utoljára Kolinda Grabar-Kitarovic államfő magyarországi látogatása váltott ki nagy visszhangot ebben a témában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.