Kamuzott Matolcsy kabinetfőnöke

Több részlet nem stimmel abban a könyvben, amelyet Wiedermann Helga, Matolcsy György minisztériumi kabinetfőnöke írt a jelenlegi jegybankelnök gazdaságtörténeti harcáról – tudtuk meg az adott ügyleteket jól ismerő forrásból. A Sakk és póker című könyvben a szerző úgy mesél a tárgyalásokról, mintha azokon személyesen jelen lett volna. Valójában azonban az egyeztetések közelében sem járt.

Wiedermann Helga dedikálja könyvét - Kovács Attila / MTI

Innen derül ki az is, hogy a jelenlegi jegybankelnök 2011 novemberében egy ebéden bennfentes információkat adott át a Goldman Sachs befektetési bankház munkatársainak arról, hogy Magyarország mégis tárgyalásokat kezdeményez a Nemzetközi Valutaalappal egy biztonsági hitelkeretről. A hírt késő délután jelentették csak be, az ebédnél elhangzó információ előnyt jelentett a bankháznak - a kiszivárogtatás így, ha igaz, akár bűncselekménynek is minősülhetne. Mint arról beszámoltunk, a könyvet kedden Matolcsy még a bemutatón ünnepelte, ám miután a fenti részletek nagyobb nyilvánosságot kaptak, a jegybank fikciónak minősítette a történetet.

Azt nem tudjuk, az ebéden részt vett-e az egykori kabinetfőnök, illetve honnan származnak a beszélgetésről az információi. Az a tőzsdei árfolyamokon látszik, lehettek, akik a hivatalos bejelentés előtt értesültek a hírről.

A könyvben azonban számos más részlet is szerepel az ügylet kapcsán. Így például az, hogy Matolcsy minisztériuma az épp itt tárgyaló IMF-delegációval közölte már reggel a kormányzati döntést – és ezt követte az ebéd a befektetési bankárokkal, majd a délutáni bejelentés. A Nol.hu információja szerint azonban a delegációt nem értesítették a lépésről, arról Irina Ivascsenko, az IMF budapesti állandó irodájának vezetője és Christoph Rosenberg, az IMF európai részlegének tanácsadója is csak a sajtóból értesült.

Információnk szerint a könyvnek az a részlete sem fedi teljesen a valóságot, hogy Simor András, a jegybank akkori elnöke az államcsőd közeli veszélyére figyelmeztette volna Matolcsyt egy parlamenti megbeszélésen. Úgy tudjuk: noha ilyen találkozók történtek a jegybankelnök és a miniszter között, ezen a kabinetfőnök nem vett részt. Az ugyan forrásaink szerint igaz, hogy a kényes nemzetközi helyzetben (a görögök a fizetésképtelenség határán egyensúlyoztak, az állampapírpiac befagyott, a forint gyengült) a jegybank aggodalmát fejezte ki, ám kétségbe vonható, hogy az MNB csőddel fenyegetőzött volna.

A könyv szerint egyébként ezt maga Orbán Viktor se hitte el – a szerző állítja, hogy a kormányfő minden este beszélt a gazdasági tárca vezetőjével, és aznap többször is visszakérdezett, tényleg államcsődöt emlegetett-e Simor. Azt nem tudjuk, a kabinetfőnök a miniszter és a kormányfő közötti beszélgetés ezen részletéről miként értesült.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.