Kamatemelésre szavaztak a jegybank vezetői

Nem a nemzeti bank vezetőin múlott, hogy március végén nem emelkedett 10,5 százalékra a jegybanki alapkamat. Simor András, Király Júlia és Karvalits Ferenc is az egy százalékpontos szigorítás mellett tette le a voksát, a monetáris tanács többi tagja azonban leszavazta az elképzelést.

A Magyar Nemzeti Bank vezetői egy százalékponttal 10,50 százalékra emelték volna a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács legutóbbi, márciusi ülésén - derül ki az ülés jegyzőkönyvéből. Simor András elnök, valamint Király Júlia és Karvalits Ferenc alelnökök a szigorításra szavaztak, a tanács hat (külső) tagja azonban a tartás mellett tette le a voksát, így végül 6:3 arányban az utóbbi vélemény került többségbe.

Az emelés mellett érvelők a forinteszközök kockázati felárának tartós emelkedésére hivatkoztak. A tanács egyes tagjai úgy látták, hogy az MNB kamatpolitikájával csak korlátozottan lehet a regionális trendeket befolyásolni. Emellett egy kamatemelés újabb sokkot jelentene a pénzpiaci hozamoknak, ami indokolatlanul súlyosbítaná a belföldi makrogazdasági problémákat, miközben a finanszírozási nehézségek megoldását sem segítené.

A tartás mellett érvelők szerint a jelenlegi helyzetben, a kamatpolitikában kivárásra van szükség. Többen azt hangsúlyozták, hogy a regionális problémák megoldásában a hazai monetáris politikai lépéseknek csak marginális hatása lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.