Jön a támogatás, fejleszt a kkv-szektor

A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) tavalyi 1637 milliárd forintos beruházási értéke idén a 2223 milliárd forintot is elérheti, így míg 2014-ben egy vállalkozás átlagosan 10,8 millió forintot fordított beruházásokra, addig idén ez elérheti a 14,7 millió forintot – közölte az általa rendelt felmérésre hivatkozva a Budapest Bank.

A kkv-k tavaly a tervezett beruházásaik 56 százalékát hajtották végre, idén ennél 36 százalékkal több beruházás valósulhat meg. A felmérés alapján a múlt évben elmaradt költések nem annyira a vállalkozások beruházási kedvének visszaesését jelzik, hanem a fejlesztések átütemezésére utalnak. A magyar kkv-k beruházási tervei ugyanis erősen függenek az uniós támogatásoktól, ez utóbbiak pedig – mivel az uniós költségvetési ciklus 2014-től indult újra – csak idén lettek elérhetők és teszik lehetővé az elhalasztott beruházások megvalósítását.

A legnépszerűbb beruházási célok listáját idén is a termelőeszközök vezetik. A vállalkozások összesen 958 milliárd forintot költenének üzemi berendezések vásárlására, ami 33 százalékos növekedés a tavaly megvalósult beruházásokhoz képest.
Jelentős növekedésre várható a haszongépjárművek terén is. A cégvezetők a tavalyinál 46 százalékkal többet, mintegy 689 milliárd forintot szánnának erre. A beruházások leggyakoribb indoka – 51 százalékkal – továbbra is az amortizálódó eszközök pótlása, de sok cég fejlesztene a hatékonyság és a nagyobb termelési kapacitás érdekében is. Ez utóbbiak aránya 44 százalék, a Budapest Bank felmérése szerint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.