Jön a milliárdos lottó

Októberre rendelt „információs eszközöket” az EuroJackpothoz a Szerencsejáték Zrt. Az uniós lottóban a legkisebb főnyeremény is hárommilliárd forint, a halmozódásokkal azonban akár 27 milliárdos vagyon is megszerezhető. Mínusz adó.

Az utolsó simításokat végzik a Szerencsejáték Zrt.-nél (Szrt.) az egyik nagy európai lottó, az EuroJackpot hazai bevezetésén. Úgy tudjuk, a cégnél már a játék „tesztelésnek” mondott ellenőrzését végzik. Ez a bevezetés előtti utolsó lépések egyike. Nagyon valószínű, hogy az EuroJackpot már az utolsó negyedévben kapható lesz a hazai lottózókban.

Forrásaink azt sem zárták ki, hogy az új nemzetközi lottó már októberben megjelenik a magyar piacon. Ezt támasztja alá, hogy a Szerencsejáték Zrt. „az EuroJackpot információs eszközeinek gyártása” címen kötött szerződést – legalábbis a cég honlapján az üvegzsebszabályok szerint közzétett dokumentumok szerint. A csaknem 58 millió forintos, határozott idejű megállapodásról még egy dolog deríthető ki: a zárónap szeptember 30.

A hamarosan várható indulásról árulkodik az a megállapodás is, amelyet a magyar állami cég a „WL GmbH”-val írt alá. A társaságról többet nem közölnek, ám úgy tudjuk, a feltüntetett név a Westdeutsche Lotterie GmbH-t takarja. Az egyéb látható adatok szerint a 317 millió forintos megállapodás „beruházásra” szól, ezen belül „játékfejlesztési kiadások és projektmenedzsment” van megnevezve, míg a szerződés 2014 utolsó öt hónapjára szól.

A Westdeutsche Lotterie GmbH megbízását mindenesetre logikus lépésnek lehetne mondani, ha valóban jön az EuroJackpot. Az uniós lottóból ugyanis éppen Németországban, Olaszországban és Spanyolországban adják el a legtöbbet. Az Szrt. már jó ideje dolgozik egy európai lottó hazai bevezetésén. Az év elején írtak alá egy közel 100 millió forintos szerződést az SG Kft.-vel, a 2015. június 29-ig szóló megállapodás tárgya az „EuroJackpot implementálása”, vagyis megvalósítása volt.

Az SG annak a Scientific Gamesnek a hazai leánycége, amely a hazai lottózói terminálok informatikai hátterét biztosítja. A piacra lépés jogi háttere már adott, hiszen tavalymárciusban a költségvetési bizottság módosító indítványokat nyújtott be az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködést szabályozó törvényjavaslathoz.

Ezek keretében nyúltak hozzá a szerencsejáték szervezéséről szóló törvényhez is, amely biztosította a jogi lehetőségét is, hogy a játék megjelenhessen. A kérdés már csak az: miként lehet majd értékesíteni itthon az Euro-Jackpotot. Az euró árfolyama ugyanis „mozgékony”, ami azt jelenti, hogy hétről hétre változtatni kellene a szelvény forintban számított árán. A mozgó árat viszont aligha tolerálnák a játékosok.

A megoldás, ha a hazai valuta további gyengülésével kalkulálnak, vagyis mondjuk 650 forintért adnak egy szelvényt itthon, amely egyébként két euróba kerül. A probléma a nagyobb árkülönbséggel, hogy a játékot lehet interneten is játszani euróért, vagyis a túl nagy árkülönbség máshova terelheti a fogadókat, esetleg el is riaszthatja őket.

Igaz: a játék maga különösen vonzónak tűnik. Az EuroJackpotban ötven számból húznak ötöt, illetve emellé nyolcból kettőt. A főnyereményhez az öt szerencseszámot és a két úgynevezett eurószámot kell eltalálni. Ha ez valakinek sikerült, akkor tízmillió euró, vagyis hárommilliárd forint üti a markát – legalább. A főnyeremény halmozódik, s akár 90 millió eurót, több mint 27 milliárd forintot is haza lehet vinni.

Ezzel az összeggel a száz leggazdagabb magyar közé simán be lehet jutni, de az EuroJackpot szerint az amerikai popsztárt, Rihannát is le lehet pipálni: az ő vagyonát teszik körülbelül 90 millió euróra. A játékot jelenleg 14 országban lehet megvásárolni, a sorsolást pedig péntekenként este hét órakor tartják Helsinkiben.

A bevezetéssel kapcsolatban megkerestük a Szerencsejáték Zrt.-t is, de csak annyit mondtak, hogy zajlanak a tárgyalások egy nemzetközi játékhoz való csatlakozásról, ennél többet azonban a „jelenlegi szakaszban” nem közölhetnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.