Jobban utáljuk a munkánkat, mint két éve

A viszonylag dinamikus gazdasági növekedés ellenére csöppet sem elégedettebbek a magyarok az életükkel, mint néhány évvel ezelőtt. Sőt, a KSH adatai szerint egyre jobban utáljuk a munkánkat.

A gazdasági növekedés megindulása, a foglalkoztatás bővülése, valamint a keresetek vásárlóerejének növekedése sem volt elég ahhoz, hogy összességében javuljon az emberek jólléte – írja a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal 2013-as és 2015-ös kutatási eredményeinek összehasonlítása alapján.

Eszerint egy nullától tízig terjedő skálán 6,1-es szinten stagnál az élettel való elégedettség már két éve. A magyarok több mint negyede nagyon elégedett, 5,2 százalékuk nagyon elégedetlen volt az életével. Az élettel való elégedettség a fiatal felnőttek körében volt a legmagasabb (6,9 pont), s az életkor előrehaladtával párhuzamosan csökkent. A 74 éves vagy annál idősebb korosztály volt a legkevésbé elégedett az életével.

Nincs stagnálás a munkával való megelégedettség skáláján, sőt, a helyzet sokat romlott!

A 2013-as 7,1-es pontszám mostanra 5,8-re csökkent, ami azt jelezheti, hogy az új munka törvénykönyve egyáltalán nem talált kedvező fogadtatásra a dolgozók körében, s a közfoglalkoztatás tömegessé válása sem segítette a helyzetet.

Az emberek a saját anyagi helyzetüket egyenesen rossznak tartják, habár egy hajszálnyi javulást láthattunk: 5,2 pontról 5,3-ra javult ez a mutató.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.