Jelentős magyarországi fejlesztés a Nestlétől

Összesen húszmilliárd forintos, teljes egészében saját erőből finanszírozott, s többi között technológiaváltásról szóló beruházást hajt végre a Nestlé Hungaria Kft. büki üzemében. A fejlesztés révén 70 fővel, 970-re emelkedik az alkalmazottak száma az élelmiszeripari vállalat magyarországi, állateledel gyártó részlegénél – jelentette be Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter és Jean Grunewald, a társaság ügyvezetője, közösen, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatójukon.

Ezzel a büki a Nestlé legnagyobb közép-kelet-európai állateledel-gyártó üzeme lesz. Az ügyvezető hozzátette, hogy a Magyarországon 25 éve jelen lévő társaság legnagyobb hazai beruházása lesz a mostani. A beruházás a honi beszállítóknak is komoly lehetőség, hiszen a termeléshez szükséges alapanyagok mintegy 60 százalékát Magyarországról szerzik be. Jean Grunewald kiemelte, hogy a Bükön készülő termékeket több mint 30 országban értékesítik.

Svájc egyébként a 10 legnagyobb hazai beruházó közé emelkedett az elmúlt években. Az alpesi országban székelő társaságok közül már mintegy 300 hozott létre itthon céget, amelyek mintegy 40 ezer embert foglalkoztatnak. A kereskedelmi forgalom pedig az elmúlt években 10 százalékkal bővült a két ország között – tette hozzá az előzőekhez Varga Mihály.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.