Jegybanki védőhálót kap az MKB

A rossz politikai viták, illetve a korábbi bankkonszolidáció idején tapaszlat "gyűlölködés" elkerülése miatt nem a kormány, hanem az MNB konszolidálja az állam által nemrégiben megvásárolt MKB-t.

A kormány szerdai ülésén Matolcsy György jegybankelnök részvételével áttekintette a magyar bankrendszer helyzetét, és arra jutott, hogy a pénzügyi szektor megerősítésre szorul – mondta csütörtöki tájékoztatóján Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint meg kell tisztítani a bankszektort a rossz portfólióelemektől, ezen belül különösen a szeptember végén állami tulajdonba került MKB átszervezésére és megerősítése van szükség. Erre a feladatra a kormány a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) kérte fel.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Matolcsy György jegybankelnök arról beszélt, hogy fontos lépés volt az MKB megvásárlása, ugyanakkor szükség van a bank átszervezésére, portfóliójának megtisztítására a problémás elemektől. A jegybank stabilitási tanácsa csütörtökön arról határozott, hogy az MNB teljes mérlegével az MKB mögé áll, védőhálót, rugalmas hitelkeretet nyújt a banknak - olyat, amelyet Magyarország is kért korábban az IMF-től, de nem kapott - fogalmazott. Ez azt jelenti, hogy az MKB minden betétjére, kötvényére és hitelére az MNB teljes garanciát ad.

Az MKB alkalmas arra, hogy 12-18 hónapos reorganizációs szakaszt követően Magyarország egyik legjobb bankjává váljon – tette hozzá. A kormányhoz hasonlóan az MNB véleménye is az, hogy hosszú távon ne maradjon állami tulajdonban az MKB, hanem majd privatizálják azt – talán a tőzsdén keresztül. Az MNB feladata így most átszervezze és az eladásra felkészítse a bankot - fogalmazott.

Orbán Viktor egy kérdésre válaszolva azt mondta, a még mindig magas államadósság miatt a bankok esetén az igazi stabilitást nem a központi költségvetés, hanem az MNB-háttér jelenti. A bankkonszolidáció korszakánál feszültebb, "gyűlölködőbb" időszakot szinte nem ismert - tette hozzá a miniszterelnök, aki szerint az ország politikai kormányzati menedzselésére szempontjából az a jó, ha nem a bankkonszolidációs rossz viták állnak a középpontban, ezért lesz a jegybank feladata a bankkonszolidáció.

A szerdai kormányülésen az orosz gazdaság helyzetét is áttekintették, átnézték az orosz magyar beruházások helyzetét, és úgy látják, bár komoly veszteségeket szenvedtek el, az oroszországi magyar beruházások értéke csökkent, és azzal számolnak, hogy az oda irányuló export is visszaesik, ha marad a szankciós politika Moszkva ellen, de nem vonulunk ki Oroszországból - közölte Orbán Viktor.

A sajtótájékoztatón a miniszterelnöknek csak néhány kérdést tehettek fel az újságírók, ugyanis éppen indult Brüsszelbe, az uniós csúcsra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.