Itt az újabb sarcötlet: értéknövekedési adó

Ha valaki drágábban ad el egy ingatlant, mint vette, és az árnövekedés az önkormányzat valamilyen beruházásának köszönhető, a helyhatóság a különbözet tíz százalékát is elviheti egy, a kormány honlapján tegnap megjelent, de a kabinet által még nem tárgyalt törvénytervezet alapján.

Értéknövekedésnek tekintik például a helyi közműberuházások, területi átsorolások miatt emelkedő piaci árat. Ahhoz, hogy az önkormányzat beszedje a hozzájárulást, az érintett területre ingatlanérték-katasztert kell készítenie. Ugyanebben a tervezetben a parkolóépítési hozzájárulás bevezetésére is javaslatot tesznek.

Információink szerint az elképzelésekről nem egyeztettek az ingatlanpiaci szakértőkkel. – Nem kérdés, hogy szükség lenne egységes ingatlankataszterre, de nem világos, hogy milyen szempontok alapján állítják majd össze azt – mondta egy neve elhallgatását kérő szakember. Aki szerint az értékbecslőszakma bizonyára örömmel fogadja a hírt, mert a tervezet több százezer, de akár több millió ingatlan értékbecslését is szükségessé teheti.

– Biztos bevétellel azért nem kalkulálhatnak a települések – állítja a szakértő –, mert a következő években az ingatlanpiacon nem lehet értéknövekedéssel számolni a válság hatása miatt. Arra szerinte mindenesetre jó lehet a szabályozás, hogy a bevételszűkében szenvedő önkormányzatok vérszemet kapjanak, és erőltetett ütemben álljanak neki a területek átminősítésének.

– Akárhogy is nézzük, ezek az intézkedések valamiféle vagyonadóztatás alapjait teszik le – állítja a szakember. A parkolóépítési hozzájárulásról pedig az a véleménye, hogy például a fővárosban a kevés parkolóhely okoz problémát, ezért nem tűnik túl jó ötletnek. Nyilvánvalónak tűnik a számára, hogy az új közterhek elsősorban az önkormányzatok költségvetését hivatottak megerősíteni, míg az építésügy számára az egységes ingatlannyilvántartás lehet fontos.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.