Itt a világ legnagyobb légitársasága!

Megszűnik a Continental: a neves márka United néven él majd tovább, miután egyesül a két nagy légitársaság. Ezzel létrejön a világ legnagyobb légi szállítója, amely a világ teljes kapacitásának a hét százalékát adja. Az eddigi legnagyobb a nemrég egyesült Delta-Northwest volt, övéké másik hat százalék.

Egyesül a United Airlines és a Continental Airlines. A két amerikai légitársaság összeolvadásával az ágazat legnagyobb vállalata jön létre, az egyesülés pedig hasonlatos ahhoz, amikor két éve a csődvédelemből épp kimászó Delta és a Northwest olvadt össze. Az akkor létrejövő gigamogul Delta néven folytatta (ma már az összes gép át van festve Delta színekre), s ma még ez a vállalat a világ legnagyobb légitársasága. Flottájában 682 saját és 319 lízingelt utasszállító repül, a tavaly szeptember végi adatok szerint, ez összesen 1001 repülőgép. A válság előtt 1100 fölött volt az üzemben tartott gépeik száma.

A légiipar ágazati szinten az utóbbi 10 évben 50 milliárd dollár veszteséget szenvedett el. Sok cég az egyesülés révén próbál javítani a méretgazdaságosságán, így pedig megküzdeni a nehézségekkel, amelyek közül jelenleg az üzemanyag drágulása és a válság miatt csökkenő utazási kedv a legsúlyosabb.

Európában egyesült például a francia Air France és a holland KLM, a British Airways brit és az Iberia spanyol légitársaság fúziója épp most van folyamatban.

1200 gépes flotta

Az új légimogul az egyesülés után nagyobb is lehet, mint a Delta: ha az egyesült cég kapacitásait nem csökkentik, akkor ők lesznek az elsők: a United a harmadik, a Continental a negyedik legnagyobb amerikai légitársaság. Az ülőhely-kínálat alapján a Delta a világ teljes légi személyszállítási szállítási kapacitásának 6 százalékát birtokolja, míg a United és a Continental együtt 7 százalékot ér el. Ami a flottákat illeti: a United 680, míg a Continental 607 repülőgépet üzemeltet, az első negyedéves jelentések szerint, így az összeolvadás után 1200 repülőgépnél is nagyobb flotta tulajdonosa lesz a cég.

Amerikai sajtójelentések szerint a Continental és a United egyesülési tervét a hétvégén fogadta el a két igazgatótanács. Hivatalosan valószínűleg ma jelentik be a 3 milliárd dolláros ügyletet, amelynek létrejöttéhez a versenyhatóság engedélye is szükséges. A két társaság részvénycsere útján kíván egyesülni. A tervek szerint az új vállalat a United nevet kapja, székhelye a United Airlines chicagói központjában lesz.

Mindkét légitársaság a Lufthansa által vezetett Star Alliance légiszövetség tagja (a Northwest és a Delta SkyTeam tagok voltak, s a megújult Delta ma is az) a Continental nemrég lépett át ebbe a csoportba az Air France vezette SkyTeamből. Az új légitársaság legnagyobb USA-beli bázisa a következők lesznek: New York - Kennedy (United), New York-Newark(Continental), Chicago (United), Houston (Continental), San Francisco (United és Continental).

A tulajdonosi jogok 55-45 százalékban oszlanak meg a United és a Continental részvényesei között.Az összeolvadás után a United vezetője Jeff Smisek, a Continental Airlines 55 éves vezérigazgatója, az igazgatótanács elnöke a Glenn Tilton, az UAL 62 éves vezetője lesz.

Több mint 200 új célállomás

Az utasok is nyernek: a United 100 olyan városba közlekedtet járatokat, ahová a Continental Airlines nem, és világszerte 136 olyan város van, ahová a két társaság közül csak a Continental Airlines gépei járnak. A Continental főként az európai és a latin-amerikai régióban erős, míg a United a Csendes-óceán térségében.

A párhuzamosságok megszüntetésével és az ezzel járó létszámleépítéssel a kapacitás a két társaságot együttvéve 8 százalékkal, a működési költségek 5 százalékkal csökkennek majd a J.P. Morgan elemzése szerint. Az összesített bevétel 3 százalékkal eshet vissza, nem pedig 8 százalékkal, ami a kapacitáscsökkentésből következne. A visszaesés azért lehet kisebb, mert az új óriásvállalat a piaci erejénél fogva sikerrel emelheti a repülőjegyek árát - vélik a J. P. Morgan elemzői.

 

A United Airlines repülői a Chicago-i O'Hare repülőtéren. Még nagyobbak lesznek.
A United Airlines airplane pulls into the O'Hare International airport in Chicago June 4, 2008. United Airlines parent UAL Corp will slash its work force and domestic fleet, following similar cuts by rivals as the industry grapples with soaring fuel costs and a weakening economy, the company said on Wednesday. REUTERS/Jeff Haynes (UNITED STATES)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.