Itt vannak a számok: hatalmasat buktak a magyar láncok a vasárnapi bezárással

A multinacionális harddiszkontok profitáltak a névleg a hazai vállalkozások érdekében hozott vasárnapi bezárás nyomán lezajlott piaci átrendeződésből, míg a hazai láncok - CBA a Coop és a Real tartozik ebbe a körbe - részesedése jókorát esett.

A keménydiszkontok nyerték meg az élelmiszerpiacon a vasárnapi bezárás nyomán lezajlott piaci átrendeződést, a második helyezettek a független kisboltok lettek, majd őket követték a szuper és a hipermarketek - derült ki a GfK Hungária, a Világgazdaság kiskereskedelmi konferenciáján ismertetett elemzéséből.

Így 2015 március közepe, a vasárnapi boltzár bevezetése óta átrendeződött ugyan a piac, de csöppet sem biztos, hogy úgy, ahogy a kormány szerette volna.

Március közepe és augusztus között a diszkontok -  Lidl, Aldi, Penny - részesedése a háztartások forgalmából 5,4 százalékot erősödött, a kormány által szavakban megvédeni kívánt hazai láncok - CBA, Coop, Real - pozíciója ellenben igen komoly mértékben 6,8 százalékkal gyengült. Így a szavakban kifejezett kormányzati cél -a hazai családi kisvállalkozások megerősítése - csak részben teljesült, mivel a független kisboltok részesedése nőtt 3 százalékkal, azonban éppen a láncba szerveződött, így az ütőképesebb magyar üzletek szorultak kijjebb a piacról.

A multinacionális hipermarketek - Tesco, Auchan, InterSpar -  1,7 míg a szupermarketek 2,9 százalékkal növelték részesedésüket.

Szakmai szereplők már a vasárnapi boltzár megszavazásakor prognosztizálták, hogy a zárás nyomán a forgalom átrendeződik a pénteki-szombati napra, azonban a hétvégi tumultusból a nagyobb, eleve a tömegvásárlásra berendezkedett üzletformák, a diszkontok és a hipermarketek tudnak majd profitálni, és a vasárnapi bezárást egyébként tavaly támogatott hazai láncok vasárnapi forgalmát is elhalászhatják.

A háztartási költésekből való részesedés csökkenés nem feltétlenül jelenti a tényleges forgalomcsökkenést, mivel a piac 2015 összességében nőtt. Ugyanakkor a legnagyobb hazai lánc, a CBA forgalma már tavaly is összességében  csökkent illetve jópár bolt lemorzsolódott a hálózatból.

A konferencián felszólalt Csepreghy Nándor államtitkár, aki lapunk kérdésére - miszerint van-e konkrét kormányzati szándék a hazai tulajdonú kereskedelmi vállalkozások piaci résztulajdonának a növelésére -  elmondta: a kormánynak kötelessége, hogy az EU versenyjogi szabályok maximális betartása mellett segítse a hazai vállalkozásokat.Nem akarunk mást, csak azt, hogy a hazai szereplőknek ugyanazt a segítséget megadjuk, amit a külföldiek is megkapnak az anyaországukban. Azt gondolom, hogy a jelenlegi kormányzat a magyar szereplőket a falig elmenve pozícionálja - szögezte le Csepreghy Nándor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.