Innen szerezheti vissza pénzét a kormány
Az Európai Központi Bank (EKB) kedden közzétett állásfoglalásával a pénzügyi tranzakciós illeték története feltehetően nem ért véget. Az azonban bizonyossá vált, hogy a törvény módosítását nem ússza meg a kormány. A következmények ennél szerteágazóbbak lehetnek: érdemes megvizsgálni, hogy a kabinetnek a már elfogadott 2013-as költségvetési főszámokon is változtatnia kell-e.
Az nyilvánvalóvá vált az EKB véleményéből, hogy a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) kivetett illeték nem tartható fent. Az okok közt a jegybanki függetlenség veszélyeztetése a legerősebb. Az MNB számára az illetékbefizetési kötelezettség miatt ugyanis olyan pénzügyi megoldások kínálkoznak, amelyek nem egyeztethetők össze a monetáris politika eszköztárával. Egyszerűbben fogalmazva: ezt a közterhet a jegybank csak a kamat-, illetve a tartalékpolitika kárára tudja kiköhögni. A befizetési kényszer mindenképpen torzulásokat okoz a monetáris rendszerben, mert vagy az alapkamat szintje nem tükrözi a valós helyzetnek megfelelőt, vagy a teljesen más célra, a kockázatok kezelésére felhalmozott tartalékokat kell megcsapolni az illeték miatt.
Az EKB véleménye nem köti a kormányt, de ha nem lép, az ügy bizonyosan eljut Brüsszelig, ahol kötelezettségszegési eljárás alá kerülhet emiatt Magyarország. Nem sokkal azután, hogy nagy nehezen sikerült elkerülni a kohéziós alapokhoz való hozzáférés megtagadását.
Az MNB kivétele a törvényből 100-120 milliárd forinttól fosztja meg a jövő évi büdzsét. Ha a központi alrendszer teljes, több mint 15 ezer milliárdos bevételéhez mérjük ezt a tételt, nem tűnik lehetetlennek a pótlás. Ha viszont a tényleg szóba jöhető, az EU számára is elfogadható megoldásokat vizsgáljuk, kiderül, hogy jóval szűkösebb a kormány mozgástere.
Megpróbálkozhatnak az illeték fizetésére kötelezettek körébe olyanokat is bevonni, akik eddig nem tartoztak ide. A hatályban lévő törvény a lakossági és a vállalati pénzmozgásokat már most is sújtja, és a gazdaság harmadik szereplője, az állam is fizet tulajdonképpen, mivel az államkincstáron keresztülfolyó tételek után is előírták az illetékfizetési kötelezettséget.
Kik jöhetnek még számításba? A leginkább kézenfekvő a bankközi műveletek megcsapolása lenne. Ez a kör az eredeti tervek szerint illetékköteles lett volna. Ráadásul az unióban velünk párhuzamosan futó elgondolások a tranzakciós adózásról is kiterjesztenék ezekre a műveletekre a fizetést. (Brüsszelben azt gondolják, a reálszférát nem szabad így terhelni.) Ám az elfogadott törvényből ez végül kimaradt. Belátták ugyanis, hogy a megcélzott pénzügyi műveletek ripsz-ropsz elhagynák az országot, ami súlyos ezermilliárdoktól, vagy inkább tízezermilliárdoktól fosztaná meg a magyar bankpiacot. Egy amúgy is hitelínségben szenvedő gazdaság számára ez az utolsó tőrdöfést jelentené. Az új helyzetben azonban mérlegelés tárgya lehet, hogy ebben a körben is kivessenek egy mérsékelt illetéket. Ezt nagyon jól kell belőni, hogy ne okozzon helyrehozhatatlan károkat.
Amennyiben a kormány nem akarja kiterjeszteni az illetékfizetési kört, akkor máshol kell megkeresnie a kieső bevétel pótlását. Mint annyiszor a múltban, megint kapóra jöhetnek a fogyasztási adók. Már a 2013-as költségvetés vitája során is előszeretettel jelölték meg kormánypárti politikusok az áfabevételt különböző kiadásemelő javaslataik forrásaként. Ennek során a törvényjavaslatban szereplőnél közel 110 milliárddal nagyobbra nőtt az áfabevételi terv. Kérdés persze, hogy meddig lehet elmenni, s hol az a pont, amikor nemcsak a Költségvetési Tanács, de a konvergenciaprogramokat ellenőrző Európai Unió is komolytalannak tekinti a bevételi terveket.
Más adónemnél is szemet szúrna ekkora emelés. Amikor pang a gazdaság, nem bővül a foglalkoztatás, nem lehetne elfogadható magyarázattal szolgálni például az szja-bevétel növekedésére vagy a társasági adóra. A legsimább utat akkor választja a kormány, ha ezt a százmilliárdos összeget szétteríti az egyes bevételi számokon: valamennyit emel az áfán, a kisadóktól várt bevéteken, a járulékokon. Innen-onnan tényleg befolyhat néhány milliárd vagy tízmilliárd plusz: ennyi tartalék lehet az egyes bevételeknél. Az ellenkezőjéről úgyis majd csak valamikor jövő félévben győződhetünk meg. Így legalább annyit elérhet a kormány, hogy első látásra nem lesz szembeszökő a költségvetés módosítása, s az erre szakosodott szervezetek – mint a Költségvetési Tanács – is óvatosabbak lehetnek a kritikákkal.
Illetve ott vannak még a kiadások. Az intézményeknél, fejezeteknél, tárcáknál az 5-10-15 százalékos keretbefagyasztás nem ritka mostanában. Itt leginkább az a kérdés, hogy meddig foghatóak vissza a kiadások, hogy az még ne akadályozza az államigazgatás megfelelő szintű ellátását. Van, aki szerint itt is jelentős tartalékok vannak még. Mások szerint viszont nincs már miből visszavenni.
Azért annyi kijelenthető, hogy 100 milliárd kivehető anélkül a rendszerből, hogy az még ne omoljon össze. Eddig csak azt néztük, hogy hol lehet találni egy „jegybanknyi" összeget. Ám a pakliban benne van, hogy a teljes tranzakciós illetékbevétel helyett kell más forrást találnia a kormánynak. Az EKB véleménye ugyanis nem csak az MNB-re összpontosított. A frankfurti székhelyű intézménynél azt sem nézik jó szemmel, hogy a magyar kormány nem várta meg az uniós tranzakciós adó kidolgozását. Napirenden van ugyanis a harmonizált adó bevezetése. Igaz, jó ideje, ugyanis a pénzműveletek elvándorlása több tagországot is aggaszt. Budapest nem volt hajlandó megvárni, míg a vitából javaslatok születnek. Erre többször utalt a közelmúltban Orbán Viktor kormányfő is. Az unió viszont annak nem örül, hogy az egyik tagországa partizánakcióba kezdett.
Az EKB-vélemény ezen része viszont nem állítja kényszerpályára a kormányt. A bank inkább csak rosszallását fejezi ki. Végső soron ebből is kinőhet egy uniós fenyegetés, bár az adópolitika általánosságban nemzeti hatáskör. (Az MNB ügye más, az a többi központi bankhoz hasonlóan „szent tehénnek" számít). Az EKB sem azt kifogásolja, hogy miért vezet be illetéket a kormány, csak azt, hogy miért elhamarkodottan teszi azt. De nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget, hogy a kormánynak teljesen új szabályozást kell alkotnia. Illetve meg kell várnia, míg az unióban kiforr egy javaslat. Ennek esélye kicsi, de megvan. Ebben az esetben mindjárt 239,3 milliárd forintra emelkedik az az összeg, ami kiesik a büdzséből.
Ennyi pénzt már nem lehet bárhonnan leakasztani: ez az éves GDP 0,8 százaléka. Pótlására szintén nem lehet innen-onnan milliárdokat összekaparni.
Ismerve Matolcsy György nemzetgazdasági tárcavezető észjárását, nem lennénk meglepve, ha a kamatkiadások még kedvezőbben alakulnának 2013-ban, mint ahogy ma tervezik. Itt már találtak egyszer 100 milliárdot, amit az IMF/EU-tárgyalások „várhatóan sikeres lezárása" hozhat. Örök merítési lehetőséget kínál a gyógyszerkassza is, valamint az adóbeszedési hatékonyság további emelése. Csakhogy ezekből egyszer már a júniusi parlamenti vita során kisajtolták, amit lehetett. A prést tovább nem lehet meggyőzően szorítani.
Az sem kizárt, hogy az adópolitikában új unortodox megoldásokkal találkozunk. Ha kiesik a tranzakciós illeték, a már elfogadott költségvetési főszámokon is módosítani kell. Ezt ugyan eddig lehetetlennek tartotta a miniszterelnök, de ekkora tételt nem lehet fejezeteken belül elrendezni. Ha így alakul a dolog, az sem veszélyezteti azt a kormányzati tervet, hogy ősz közepére legyen elfogadott törvénye az országnak. A parlamenti gyakorlat alapján ugyanis nem kell sok idő a módosítások átvezetéséhez.
