Itt vannak az ingyenes készpénzfelvétel szabályai

A parlament elfogadta az ingyenes készpénzfelvételről szóló javaslatot, így februártól minden lakossági ügyfél havi két alkalommal, összesen 150 ezer forintig díjmentesen veheti fel a pénzét bármelyik hazai ATM-ből.

Amennyiben az illető a törvény hatálybalépésekor még nem rendelkezett bankkártyával, akkor jövő év végéig a bankfiókban, hogy a tranzakció után a pénzintézet semmilyen díjat vagy költséget nem számíthat fel.

Mivel a kedvezmény csak egy számla esetében jár, így mindenkinek nyilatkoznia kell arról, hogy melyiknél kíván élni a lehetőséggel. Ezt személyesen a bankfiókban lehet megtenni, illetve elektronikus úton, internetbankon keresztül. Nyilatkozni első alkalommal december elsejétől jövő január 20-ig lehet, azt követően minden hónap 20-áig kell ezt megtenni ahhoz, hogy a következő hónaptól már ne kelljen fizetni a pénzfelvétel után.

Az ingyenes készpénzfelvétel azoknak is jár, akiknek a számlája már mínuszban van. Ilyenkor a fizetés, vagy a szociális, illetve egyéb állami támogatás, ösztöndíj havi összegének erejéig jár a kedvezmény, de legfeljebb 150 ezer forintig. Nem jár viszont a mikrovállalkozásoknak. Bár az eredeti javaslat szerint a lakossági ügyfelek mellett a kis cégeket is mentesítették volna, a Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető által benyújtott zárószavazás előtti módosító ezt a kört kivette a jogszabályból.

Az intézkedés több tízmilliárd forintba kerül a bankszektornak. Ügyfeleik pénzfelvétele után a pénzintézeteknek továbbra is fizetniük kell a tranzakciós illetéket, ám azt így már nem háríthatják tovább. Ha minden lakossági ügyfél él a lehetőséggel, az becslések szerint éves szinten 40 milliárd forint kiesést jelent a szektornak. Ehhez jönnek még hozzá a be nem szedett díjak, amely további több milliárd forint veszteséget okoz.

Ezt a kiesést azonban közvetlenül nem háríthatják át a bankok, a jogszabály ugyanis megtiltja, hogy erre hivatkozva emeljék a számlavezetéshez kapcsolódó díjakat, költségeket – ez persze még nem jelenti azt, hogy nem találják meg a módját, miként építsék be mégis az áraikba, ha másként nem megy, hát az egyéb szolgáltatások díjába, vagy például a hitelkamatokba.

A tegnap elfogadott intézkedés a feketegazdaságot erősítő készpénzhasználatot bátorítja, különösen, hogy a bankkártyás fizetések után továbbra is fizetni kell a tranzakciós illetéket. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter október elején arról beszélt, hogy éppen ezért a tárca jövő évi adótervei között szerepel ennek, a költségvetésben évi mindössze hatmilliárd forintos tételnek az eltörlése.

Mivel ilyen javaslat azóta sem érkezett a parlamenthez, megkérdeztük a szaktárcát, mi a helyzet az elképzeléssel. A Nemzetgazdasági Minisztérium válasza szerint a kormány nem kezdeményezett olyan törvénymódosítást, amely mentesítené a bankkártyás fizetést a tranzakciós illeték alól, így a hatályos szabályozás alapján ezek az ügyletek 2014-ben is illetékkötelesek. Kérdésünkre hozzátették, hogy a kabinetnek nem célja a készpénzhasználat növelése, de az átlagjövedelemig, azaz havi nettó 150 ezer forintig alapvető fogyasztói jogként tekint a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.