Az Európai Monetáris Intézet, azaz az Európai Központi Bank (EKB) elődjének mintájára szervezné meg az európai bankszabályozási és -felügyeleti rendszert Jacques de Larosiere, a londoni újjáépítési bank (EBRD) volt elnöke, és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt igazgatója, akit José Manuel Barroso európai bizottsági elnök még októberben bízott meg azzal, hogy adjon szakértői tanácsot, mit érdemes tenni a válság fényében.

A jelentést a jövő héten vitatja meg az uniós végrehajtó testület, aztán az ajánlások a március 19-20-i csúcstalálkozó elé kerülnek, s elképzelhető, hogy a javaslatok egy részét a G20-ak csoportja is áttekinti április másodikán, Londonban. Ám ezzel együtt, igen heves összecsapások várhatók Brüsszelben, mert a nagyobb tagállamok nem kívánják nemzetek feletti intézménynek átadni a bankfelügyeleti jogokat.

A vasárnapi berlini csúcsértekezlet ezt jól tükrözte. A tavaly ősszel már meghirdetett elvek ismételgetése ugyanis arra utal, hogy valójában nem sok minden történt a hosszabb távú válságkezelést- és megelőzést illetően. Ráadásul Mirek Topolánek cseh kormányfő, az unió soros elnöke azt nyilatkozta, hogy az egységes képet mutató közös nyilatkozat elfedi a hatalmas érdekellentéteket, amelyek a tagországok között feszülnek.

A ma nyilvánosságra kerülő de Larosiere-jelentés az EKB-nak sem adna nagyobb szerepet, hanem új intézményt hozna létre, méghozzá az Európai Monetáris Intézet mintájára, amelyből aztán az EKB nőtt ki. Ám egy párizsi konferencián Jean-Claude Trichet azzal érvelt, hogy a frankfurti székhelyű jegybanknak kellene ellátnia ezt a feladatot, vagy legalábbis részt vállalhatna ebben a munkában. A jegybankelnök is ugyanazt hangsúlyozta ugyanakkor, amire Berlinben újra erőteljesen felhívta a figyelmet Nicolas Sarkozy francia elnök, hogy egyetlen piac, egyetlen pénzügyi termék sem maradhat szabályozás és felügyelet nélkül.

A globális banki eszközállomány 57 százaléka összpontosul az Európai Unióban, s a 45 legnagyobb pénzügyi multi a betétek hetven százalékát őrzi a huszonhét tagállamban. A globális, határokon átívelő folyamatokat nemzeti szabályozók és felügyeletek próbálják nyomon követni, a koordináció legfeljebb addig terjed, hogy e szervezetek kollégiumokat hoznak létre, amelyekben azonban nem teljesen világos a döntéshozatal módja. Az összhang hiányát jól érzékeltette tavaly ősszel a Fortis belga-holland-luxemburgi bank szétszedésének, államosításának, részleges privatizációjának néhány fájdalmas napja. De ide sorolhatóak azok a különböző nemzeti döntések, amelyek a betét-biztosítás kiterjesztésére, egyes banki és tőzsdei műveletek betiltására, korlátozására vonatkoztak.

A hétfői Financial Times azt írta, hogy az uniós tagállamok legfeljebb addig hajlandóak elmenni, hogy felügyeleti tanácsot létrehozzanak. A nagyobb tagországok vezetői arra fognak hivatkozni, hogy az egyes államok bankrendszerei, pénzügyi sajátosságai még mindig nagyon különbözőek, ezért nem lehet nemzetek feletti, páneurópai intézményt teremteni. Magyar részről ugyanakkor szívesen hangoztatják, hogy az uniós felügyeletre Gyurcsány Ferenc kormányfő tett javaslatot, s hogy az idea kezd népszerűvé válni.

Különböző uniós rendezvényeken gyakorta elhangzik: a globális kihívás globális választ követel, ám ha az EU sem tud európai feleletet adni, akkor világméretű intézmény sem jöhet létre – bár egy ilyen megoldásnak is akadnak hívei. Tény azonban, hogy az EKB igyekszik kiterjeszteni tevékenységét, akárcsak az amerikai központi bank (Fed), s a folyamatok egyszer találkozhatnak.

A válságban kiderült: a szabályozás és felügyelet elégtelennek bizonyult a banki kockázatok értékelésében, a likviditási és tőkehelyzet megállapításában, a fedezeti alapok, a hitelminősítők tevékenységének  megítélésében, a különleges pénzügyi termékek megértésében, a különböző off-shore központok, adóparadicsomok feltérképezésében.