Légitársasággá válna a Sólyom

Aláírta a lízingszerződést, ezért most már utasszállító repülőkre is kér engedélyt a Sólyom. A hatósági elbírálás folyamatban van.

A bemutatkozó sajtótájékoztatón Vágó József vezérigazgató még azt mondta, hogy az engedélyeik hamarosan meglesznek, mert a szükséges kérelmeket már május utolsó napjaiban benyújtották a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak (NKH). Márpedig a legtöbb eljárás határideje kilencven nap, így augusztus végére kézben lesznek a megfelelő papírok – a megfelelő engedélyek beszerzése azonban ezzel nem ért véget.

Vágó József meg is lobogtatott egy papírt a plénum előtt, ám nem ment bele a részletekbe annak tartalmát illetően. Könnyen lehet azonban, hogy optimizmusa kincstári volt, esetleg ő maga nem kívánta untatni a sajtót az engedélyeztetési folyamat részleteivel. Kérdésünkre azonban a Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztatásából kiderült: a múlt héten módosították a kérelmeiket oly módon, hogy azok immár tényleg kereskedelmi légi utas- és áruszállításra vonatkozik.

Mindezt azt követően, hogy aláírták a lízingszerződést egy, az iparágban viszonylag kicsinek számító céggel, a Europen Aviationnel. 

A múlt héten a Sólyom Hungarian Airways újabb kérelmeket nyújtott be az NKH légügyi hivatalához. A hatóság kommunikációs osztálya kérdésünkre arról tájékoztatott, hogy a cég megkérte az előzetes lajstromjel kijelölését az első légijárműre. Erről Vágó a sajtótájékoztatón azt mondta a múlt héten, hogy ez a kijelölés már meg is történt, még a lajstromjelet is lebetűzte, amely HA–SHA lesz szerinte, melyben a HA a magyar felségjel, az SHA pedig a Sólyom Hungarian Airways rövidítése.

A hatóság tájékoztatása szerint a cég a múlt hét folyamán módosította a működési engedély kérelmet (operation licence – OL), és most már kéri az "A" teljesítményosztályú légijárművekkel történő kereskedelmi tevékenység engedélyezését. Ez már konkrétan az utasszállító gépekre vonatkozik. Módosította az üzembentartási engedély (AOP) kiterjesztési kérelmét is, és kéri "A" teljesítményosztályú légijárműre vonatkozóan utas, postai küldemény és áru kereskedelmi légi szállításának engedélyezését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.