Ilyen is van! Adócsaló munkaerő-közvetítőket fogott a NAV

Adócsaló munkaerő-közvetítőket fogtak el az adóhatóság nyomozói Közép-Dunántúlon, a bűnszervezet több mint 160 millió forint adót csalt el - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága pénteken.

A cégek a kiközvetített szolgáltatás bevételeit egy strómanok által vezetett céghálózathoz utalták, majd innen a bevételek továbbkerültek szintén saját érdekeltségű cégekhez. A bevételeket könyvelésükben, adóbevallásukban nem szerepeltették, a beérkező utalásokat a tulajdonosok készpénzben felvették. A cégláncolat más cégeinél fiktív számlák becsatolásával csökkentették az adóbevételt.

A kiközvetített munkavállalók őrzés-védelemmel, takarítással foglalkoztak, őket nem jelentették be, utánuk járulékot nem fizettek.

A NAV pénzügyi nyomozói összesen 31 helyszínen tartottak házkutatást, könyvelési anyagokat, telefonokat, számlázásra használt számítástechnikai eszközöket foglaltak le.

A céghálózat tatabányai irányítóitól 29 millió forint készpénzt, csaknem 3 millió forint értékű aranyékszert és órákat, valamint 21,5 millió forint értékben személygépkocsikat foglaltak le.

A NAV nyomozói nyolc gyanúsítottat állítottak elő, ötöt őrizetbe vettek, közülük hármat a bíróság előzetes letartóztatásba is helyezett. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt az elkövetők akár 20 év szabadságvesztésre is számíthatnak - közölte a NAV.

A régióban egyébként az idén másodszorra csaptak le a NAV munkatársai olyan bűnözői csoportra, amely munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.