Húszmilliárdból folytatódik az esztergomi vasút felújítása

Két szakaszban, két közbeszerzéssel folytatja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Budapest-Esztergom közti vasútvonal felújítását, a Pilisvörösvár és Esztergom közti mintegy 30 kilométeres vonal becsült költsége 19,9 milliárd forint - a nyílt közbeszerzési felhívások a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelentek meg.

Az első szakasz a Pilisvörösvár és Piliscsaba állomások közti vágányok felújítását, továbbá műtárgyépítést, valamint a kapcsolódó biztosítóberendezési, távközlési, közműkiváltási, kábelkiváltási munkákat foglalja magába. Ennek a becsült költsége nettó 11,3 milliárd forint - írta az MTI.

A második szakasz Piliscsabától Esztergomig tart, és ugyanazokat a munkákat kell elvégezni, mint az elsőben. Itt a becsült költség nettó 8,6 milliárd forint. Az ajánlattételi határidő mindkét szakaszra szeptember 22. Az eredményhirdetés tervezett időpontja november 24, míg a szerződéskötésé december 5. A határidők is azonosak mindkét szakasz esetében.

A NIF honlapján szereplő adatok szerint a projekt uniós támogatása 85 százalék, a maradék 15 százalék a saját erő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.