Hugo még az áfacsalókat is lebuktatja

Az elektronikus útdíj megfizetésével fontos adatokat osztanak meg az adóhivatallal a fuvarozók: a NAV folyamatosan leköveti mogzásukat, s ebből súlyos következtetéseket von le.

Áfacsalások leleplezéséhez is segítséget nyújthatnak azok a közúti forgalomról, teherszállításról szóló adatok, amelyek az elektronikus útdíjrendszerből olvashatók ki – írja mai számában a Magyar Nemzet. A díjfizetési rendszer információbázisához ugyanis szabad hozzáféréssel rendelkezik Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely egy tavalyi jogszabályi felhatalmazás alapján kutakodhat az adatok tengerében. Az ellenőrzések megszervezéséhez a hatóság felhasználhatja és fel is használja a különféle járműmozgással összefüggő adatokat.

A NAV-nál külön munkacsoport foglalkozik az áfacsalások megelőzésének és feltárásának lehetséges módozataival: az egység folyamatosan elemzi, miképpen aknázhatók ki leginkább az e-útdíj-rendszerben rejlő lehetőségek. Értesülésünk szerint már több nagy idei fogásnál is segítettek az útdíjadatok.

A NAV jövedéki és vámügyekben nyilatkozó szóvivője, Suller Attila szerint az áfavisszaélések egyik jellemző típusánál a csalók azokat a forgalmiadó-szabályokat játsszák ki, amelyek az unión belüli adásvételek után a közterhek nagyságáról, befizetéséről szólnak. A visszaélések megvalósítói nemegyszer kamionokat indítanak útnak: a járművek elhagyják az országot, majd visszatérnek. A papíron külföldre szánt szállítmány azonban legtöbbször idehaza – feketén – kerül forgalomba. Emellett arra is akadhat példa, hogy az áru nem lépi át a határt, csak a fuvarlevélen igazolják a külföldi átvételt, miként az is megeshet, hogy a kamion üresen közlekedik, s valójában nincs is áru.

– Az e-útdíj rendszeréből az adóhivatal pontosan megtudhatja, mely teherautó merre közlekedett az országban, hol lépett ki, vagy hol érkezett hazánkba – magyarázta Suller Attila. A gyanús szállítmányokat tehát könnyedén nyomon követheti a hatóság, emellett a teherautók útjának ellenőrzése vagy az árumozgás hiányának megállapítása visszamenőleg is lehetséges.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.