Hozzányúlnak a nyugdíjemeléshez

A kormány úgy módosítaná a nyugdíjemelést meghatározó törvényt, hogy a jövőben csak a fogyasztói árnövekedéstől függjön a növekedés, s ne kelljen figyelembe venni a bruttó hazai termék alakulását. Erre egyébként a következő néhány évben nem is lenne szükség.

A jövőben csak az inflációtól tenné függővé a kormány a mindenkori éves nyugdíjemelés mértékét. A parlament honlapjára felkerült a 2012. évi költségvetést megalapozó salátatörvény, amiben számos törvényt módosítanak. Ezek egy jó része a bírságok megállapításával foglalkozik.

E csomag részeként nyúlnak hozzá a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényhez, oly módon, hogy a hatályos jogszabályból kikerülnek a bruttó hazai termékre (GDP) vonatkozó részek. Mai állapot szerint a nyugdíjemelés mértéke attól függ, hogy mekkora az ország GDP-je. Amennyiben a tervezett növekedés nem éri el a 3 százalékot, kizárólag a fogyasztói árnövekedést veszik alapul. Ennél magasabb növekedés esetén változó súllyal veszik figyelembe a fogyasztói árnövekedést, illetve az országos nettó átlagkereset-növekedést.

Három és négy százalék közötti GDP esetén például az infláció 80, míg az átlagkereset emelkedésének 20 százalékos súlyából adódik a nyugdíj növekedésének mértéke. Onnantól, hogy a gazdasági bővülés üteme eléri az 5 százalékot, rögzülnek a súlyok, ötven-ötven százalékban.

Ezt a rendszert iktatná ki a kormány, oly módon, hogy csak az inflációt kellene figyelni a nyugdíjak esetében. Mivel jövőre 4,2 százalékos inflációval számol a kormány, a módosítás értelmében ekkora ütemben nőhetnek az nyugdíjak is. Ez a mérték szerepel egyébként a nemrég benyújtott költségvetési törvényjavaslatban is.

A további évekre szóló kitekintés azonban hiányzik ebből a dokumentumból. A tavasszal készül konvergenciaprogram sem ad elég támaszt, abban ugyanis 2012-re még 3,4 százalékos inflációs prognózis szerepel, a rákövetkező három évre pedig végig 3 százalékkal számolt akkor még a kormány. Szeptemberi inflációs jelentésében a jövő évre valamivel kisebb, 3,9 százalékos fogyasztói árindexszel számolt a jegybank, de ők még nem tudtak minden kormábyzati intézkedést figyelembe venni. Ennél messzebb ők sem tekintenek, az elemzői felmérésekből az derül ki, hogy valahol 3-3,5 százalék között lehet az infláció 2013-ban.

Annak okát nem árulta el a salátatörvényben a kormány, hogy miért módosít a nyugdíjemelés módján. Kétségtelenül egyszerűbbé válik a számítás, ha csak az inflációt kell figyelembe venni. Talán annak a beismerését is jelenti a változtatás, hogy a közeljövőben úgysem érné el azt a szintet (három százalékot) a növekedés mértéke, amikortól már nem csak a fogyasztói árnövekedés határozza meg a nyugdíjemelést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.