|
Csillag István az Eximbank elnöke elmondta: a banknál jelenleg nyilvántartott hiteligények, megkeresések meghaladják az 1,7 milliárd eurót, ebből közvetlenül 1,6 milliárd az euróra szóló igény, míg a dollárra vonatkozó megkeresések 210 millió dollárt jelentenek, a forintra szóló hiteligény pedig mintegy 8,3 milliárd forintot tesz ki.
Az Eximbank a múlt év október 1, illetve ez év április 1 közötti időszakban döntően két hétre, illetve egy hónapra szóló kölcsönöket vett fel a nemzetközi pénzpiacokon uralkodó bizalmatlanság miatt. Az MFB-től várhatóan júniusban megkapott hitelből középtávú forrásként próbálják majd az exportra termelő kis- és közepes cégek hiteligényeit kielégíteni.
Az Eximbank a tavalyi évet 839 millió forint adózás előtti nyereséggel zárta, ami a gazdasági válság miatt még mindig jó teljesítménynek nevezhető, a 2007-es adózás előtti nyereség 1,228 milliárd forint volt. A bank mérlegfőösszege a válság ellenére is hozzávetőleg 25 százalékkal emelkedett az elmúlt évben, és meghaladta a 200 milliárd forintot. Tavaly a bank adózás előtti nyeresége még 958 millió forint volt az első kilenc hónapban, a múlt év végére ez csökkent le 839 millió forintra.
Bodnár Zoltán, a bank vezérigazgatója elmondta: az Eximbank fő partnerei azok az exportképes magyar vállalkozások, amelyek az egész magyar exportból ugyan mintegy egynegyed részt adnak, de nagyon komoly szerepük van a magyarországi foglalkoztatásban, illetve a belföldi beszállítói piac működtetésében.
A vezérigazgató kifejtette: az Eximbank arra törekszik, hogy a magyar vállalkozások jelen legyenek olyan, viszonylag kockázatosabb piacokon is, mint Oroszország vagy a FÁK-államok, illetve az indokínai országok. A pénzintézet ez év májusában ünnepli alapításának 15. évét, az elmúlt időszak azt mutatta, hogy a bank hitelállománya 2002-től átlagosan 130-150 milliárd forint körül alakult. Tavaly december végén minden korábbi évnél magasabb szintet mutatott, 2008. december 31-én 187 milliárd forintot tett ki. A bank garanciaállománya 2002 óta folyamatosan 45 milliárd forint körüli.
Az idei első negyedéves teljesítmény hasonló eredményeket mutat, a bank mérlegfőösszege az első negyedév végén meghaladta a 230 milliárd forintot, az adózás előtti eredmény megközelítette a 240 millió forintot.
Az Eximbankkal szorosan együttműködő Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) teljesítményéről Szakács Tibor vezérigazgató elmondta: a hitelintézet napjainkra az exporthitel biztosítás területén minden üzletágban versenyképes termékekkel rendelkezik.
A Mehib tavalyi díjbevétele 2,5 milliárd forintot tett ki, amit a kis- és középvállalkozások számára nyújtott, döntően rövid és középtávú egyedi biztosításokkal, illetve hosszú távú üzletekkel ért el. 2007-ben a díjbevétel még 1,7 milliárd forint volt. Tavaly az adózás előtti nyereség 550 millió forint volt, és mindössze 50 millió forint kárkifizetés történt. Az előző évben 34,8 millió forint volt a mérleg szerinti nyereség. Az idei évre 130 millió forint mérleg szerinti eredményt terveznek.
|