Hírzárlat lesz az IMF-tárgyalások alatt

Ma várhatóan közleményben ad tájékoztatást a holnap kezdődő hiteltárgyalások részleteiről a tárca nélküli miniszter irodája, de ezt követően az egyeztetések alatt nem lépnek a nyilvánosság elé Varga Mihály, illetve a tárgyalásokban közreműködő kormányzati személyek.

Amíg a Nemzetközi Valutaalap, illetve az Európai Bizottság delegációja Magyarországon tárgyal, a nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős miniszter kerülni fogja a nyilvánosságot – értesült a Népszabadság.

Úgy tudjuk, a tárca nélküli miniszter sajtóirodája ma délután egy közleményben tudatja a holnap kezdődő tárgyalások egyes részleteit, de ezt követően az egyeztetések ideje alatt nem kommunikálnak a sajtóval – jelezte a Népszabadságnak a titkárság egyik munkatársa. Az elzárkózás okát nem részletezte, de nyilvánvalóan az egy hetesre tervezett egyeztetések zavartalanságát akarják ezáltal is biztosítani.

A küldöttség elvileg azért jön Magyarországra, hogy megkezdje a tárgyalásokat a magyar kormány által igényelt hitelről, de az előjelek alapján ezekben a napokban még biztos nem lehet áttörésre számítani. Orbán Viktor kormányfő a minap arról beszélt, hogy az érdemi tárgyalások valamikor a nyár végén kezdődhetnek el, és Varga Mihály tárca nélküli miniszter is úgy nyilatkozott tegnap a Hír tv műsorvezetőjének, hogy nyár végéig legfeljebb az derülhet ki, miben értenek egyet a felek. Augusztus közepétől kerülhetnek napirendre azok a témák, amelyekben tudhatóan eltér a felek álláspontja. Ilyen a közteherviselés rendszere: az egykulcsos adó, a tranzakciós illeték, a különböző vagyoni adók bevezetése.

A tárca nélküli miniszter a megvitatandó kérdések közt elsőként említette a magyar gazdaság 1-3 éves kifutását. Szerinte a kormány program szerint halad, túl vagyunk a nagy rendszerek átalakításán, most a finomhangolás ideje jött el. A vagyoni adók bevezetésére nem lát lehetőséget – derült ki a nyilatkozatából.

Az sem kizárt, hogy nem lesz megállapodás, bár ennek esélyét Varga Mihály nagyon kicsire becsülte a televíziós interjúban. Mindenesetre többször is utalt rá, hogy előállhat olyan helyzet, amikor megállapodás nélkül állhatnak fel az asztaltól a delegációk. Ugyanakkor hitet is tett a megállapodás mellett, mondván, hogy azzal mérsékelhetők a költségvetés kamatkiadásai, ezáltal forrás szabadul fel például az egészségügy finanszírozására. Kijelentette, hogy a jelenlegi 7-9 százalékos piaci hozamokkal szemben olcsóbb lehetne az IMF hitele, aminek a kamatát 4 százalék körülire saccolta.

Varga Mihály egy pénzmintát nézeget a parlamentben
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, Debrecen polgármestere (szemben) Bocskai Korona feliratú pénzmintát mutat Varga Mihálynak, a nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszternek az Országgyűlés plenáris ülésén. MTI Fotó: Kovács Attila
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.