galéria megtekintése

Hirtelen elkezdtek repkedni a milliárdok Szijjártó barátja körül

15 komment


Ábrahám Ambrus

Idén az állami Szerencsejáték Zrt.-től 5,8 milliárd forintnál több bevételre tesz szert Kuna Tibor két cége.

Nem fogy a lendülete a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jó barátjaként ismert Kuna Tibor kommunikációs csoportjának. A Young and Partners Kft. (Y & P) és a Trinity Communications Kft. – együttesen vizsgálva – jóval szebb üzleti produkciót hozott össze tavaly, mint egy évvel korábban. No, azért nem minden csillog szinte szidolozva a társaságok körül, hiszen előbbi vállalat árbevétele 2,1 milliárd forintról 1,3 milliárdra csökkent. Ezért akár szomorkodhatna is a tulajdonos, ám elég ránéznie a Trinity számaira és mindjárt visszatérhet a jókedve. Utóbbi cégnél ugyanis az árbevétel „alig” 250 millióról 4,5 milliárd forintra katapultált egyetlen év alatt – derül ki a cégbírósági mérlegbeszámolókból.

Kuna büszke a „piaci” megbízásaira
Kuna büszke a „piaci” megbízásaira
Szabó Miklós / Népszabadság

A Y & P-re a 2010-es választások után talált rá a jó szerencse. Többi között a Miniszterelnökség vagy a Közgép is őket választotta kommunikációs partnerként. A gyors felemelkedést akár a leginnovatívabb technológiai cégek is megirigyelhetnék. A kilövés erejét kiválóan mutatják a cég néhány évvel korábbi számai. A Cégbíróságra leadott mérlege szerint a Y & P 2010-ben mintegy 193 millió forint forgalmat hozott össze, s ennek ismeretében a 2014. évi 2,1 milliárd csodás teljesítmények hat.

 

Hogy miért is hozta létre önmaga a Y & P konkurenciáját számára, arról Kuna Tibor tavaly beszélt az Index-nek. Szerinte már évek óta magas színvonalú szolgáltatást nyújtottak partnereiknek, piaci és állami megrendelőiknek, de vesztettek kreativitásukból. Úgy gondolták, hogy a cég „duplikálása” belső versenyre kényszerítheti a munkatársakat, és az a minőség javulását hozza. Így jött létre a tavaly Kuna Tibor nevére került Trinity, amely még szédítőbb fejlődést mutatott. Javarészt államközeli megrendeléseik nem megduplázódtak, még sokkal jobban ment az üzlet.

A forgalomgyarapodáshoz hasonló fejlődést lehet látni az adózott eredmény esetében is, a profitot megkilencszerezték. A Trinity ezen a mérlegsoron az elmúlt évben 641,5 millió forintot vallott be, míg egy évvel korábban alig 69 millió forintot voltak kénytelenek elkönyvelni. A Y & P pedig láthatóan hatékonyabban működött, mint korábban, hiszen a vázolt jelentős forgalomcsökkenés után az adózott eredménye „csak” 261 millióra olvadt a korábbi 394 millióról.

A tulajdonos a jelek szerint ráadásul pompásan kalkulált a két céggel, s idén még csodásabb időszak elé néznek. A Szerencsejáték Zrt. idei kontraktusai között több alkalommal is feltűnik a két vállalat neve. A Trinity-vel például februárban kötöttek egy keretszerződést – március és december közötti időszakra – integrált marketing- és kommunikációs feladatok ellátására. Ennek értéke igencsak figyelemre méltó, 5,2 milliárd forint. Vagyis csak ez meghaladja a tavalyi egész éves forgalmukat. A Y & P pedig – számos esetben a Trinityvel közösen – több szerződésben is összesen 543 millió forintos megállapodást hozott össze marketingtevékenységhez kapcsolódó kreatív- és média-keretszerződése révén.  

468 milliós szerződés Habony Árpád cégével

A Szerencsejáték Zrt. 468 millió forintos hirdetési szerződést kötött Habony Árpád cégével, a Lokált is kiadó Modern Media Grouppal.

Az ingyenesen terjesztett újságban az idei év végéig fog megjelenni ennyi pénzért 108 hirdetés. Ezt a szerződést is beszámítva már 1,5 milliárd forintnyi közpénz landolt Habonyéknál egy évvel ezelőtti indulásuk óta. Mint megírtuk, a kiadó tavaly 800 milliós árbevétel mellett 200 millió forint nyereséget termelt. (K. T. A.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.