Hidegebb éghajlatra küldték a Buda-Cash-tulajdonost

Magyar György irodájában hétfőn egyeztetnek a Buda-Cash Brókerház és a DRB-bankcsoport károsultjai a továbbiakról. Az ügyvéd elmondása szerint, ahogy a vörösiszap-per sértetti képviseletének ellátásakor is tették, először számba veszik azokat a károsultakat, akiket a biztosítási alapok nem kártalanítanak.

Mint köztudott, a bankbetéteseket 30, a befektetőket hatmillió forintig kártalanítja az Országos Betétbiztosítási, illetve a Befektető-védelmi Alap. A harminc-, illetve hatmillió forint feletti betétet vagy befektetést azonban valószínűleg csak peres úton vagy a felszámolás keretében kaphatják vissza az érintettek. Feltéve, hogy a brókercég és a bankcsoport vagyonából futja majd a kisbetétesek és kisbefektetők kártalanítására.

Magyar György elmondta: amint összeáll a képviselendők köre (ő maga az előzetes jelzések alapján százas nagyságrendű képviselendő károsultra számít), azonnal megteszik a feljelentésüket, és a törvényes keretek között sértetti képviselőként kapcsolódnak be a Nemzeti Nyomozó Iroda folyamatban lévő eljárásába. Az ügyvéd elmondta, ő is hallotta azt a városi szóbeszédet, hogy a Buda-Cashtől dokumentumok sokaságát menekítették ki, vagy semmisítették meg közvetlenül az után, hogy az MNB felfüggesztette a cég működését.

Az azóta napvilágot látott nyilatkozatok tizenöt éve folyó visszaéléseket sejtettek a cégnél. Egyes források szerint ugyanakkor már hetekkel ezelőtt figyelmeztették kormányközeli körökből a cég tulajdonosát, hogy bölcsen tenné, ha pár hétre elmenne síelni – jó messzire. Ezt az üzenetet azonban a cégnél már akkor is a hozzájuk köthető, a kormány takarékszövetkezeti centralizációja alól kibújt takarékszövetkezeteknek a DRB-bankcsoportba történt integrálása miatti nyílt fenyegetésként értékelték.

Igaz, az utolsó pillanatig, azaz a brókercég működésének felfüggesztéséig bíztak abban, hogy „az ügyet a cégcsoport képes lesz kezelni”. Ezzel együtt állítólag már akkor megkezdődött bizonyos iratok kimenekítése és megsemmisítése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.