Hiányzik az első Sólyom légialkalmassági bizonyítványa

Egyszeri repülési engedéllyel érkezett hazánkba a Sólyom Airways lízingelt Boeing–737 repülőgépe.

Nincsenek teljesen rendben az első Sólyom papírjai. Bár A’lmos vezér megérkezett Magyarországra augusztus 18-án, ahogyan azt Vágó József, a Sólyom Airways Kft. ügyvezetője ígérte, hat órával később visszarepült Bournemouthba. Vágó korábbi közlése szerint alkatrészekért ment – ahol a fotók tanúsága szerint azóta is egy hangárban áll.

Lapunk kérdésére a Nemzeti Közlekedési Hatóság megerősítette, hogy magyar lajstromba vették a repülőt, amely HA-SHA regisztráció alatt repülhetne, ám a hatóság tájékoztatása szerint a folyamatos működéshez szükséges „standard légialkalmassági bizonyítványát” még nem állították ki. Kérdés, miért? A hatóság folyamatban lévő ügyről nem ad ki részleteket, ezért Vágó Józsefnél próbálkoztunk, akit lapzártánkig nem értünk el.

Független szakértők (akik járatosak a repülőgépek adminisztrációjában) szerint műszaki okok lehetnek a háttérben, vagyis igaz Vágó állítása, hogy a gép alkatrészekért ment vissza Angliába. Ez alapján mindenki a lízingcég által biztosított tartalék alkatrészekre (hajtómű, fékszárnyszett, futómű) gondolt, de könnyen lehet, hogy olyan dolgokért ment vissza, amelyeket még bele kell építeni.

A légialkalmasságit a lajstromba vételhez szükséges kérelemmel együtt szokták megkérni, s így is szokta megadni a hatóság, ha minden rendben. A légialkalmasság elcsúszhat jogi és adminisztratív okok miatt. Jogi ok lehet egy vita a lízingcéggel, de ez esetben aligha teljesültek volna a lajstromba vétel feltételei. Adminisztratív lehet bármi más gond a papírokkal.

Ám ez sem valószínű, mert a korábbi lajstromozó, a Kajmán-szigetek Légügyi Hatósága által kiállított papírok alapján adott ki eseti repülési engedélyt a gépnek az illetékes testület – információnk szerint augusztus 18-án, vasárnap a reggeli órákban –, amelyek csak a Budapestre, illetve az Angliába történő visszarepülésre jogosították a társaságot.

– A cég AOC-engedélyének, valamint A kategóriás géppel történő kereskedelmi tevékenységre beadott kérelmének elbírálása folyamatban van – válaszolta a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Minthogy az Angliából érkező képeken feltűnt egy másik repülő is, amelyikre felfestették a HA-SHC lajstromjelet, arról is érdeklődtünk a hatóságnál, hány előzetes lajstromjelet jelöltek ki a Sólyomnak. Tájékoztatásuk szerint eddig csak egyet, a HA-SHA-t.

Vágó József iráni üzlete

Vágó József neve időközben feltűnt egy másik cégben is: a félmillió forintos törzstőkével idén májusban alapított ZAR Trading Hungary tulajdonosa három, azonos lakcímre bejelentett (kettő azonos családnevű) iráni állampolgár, az ügyvezetők között rajtuk kívül Vágó József van feltüntetve. A cég Vágó címére van bejegyezve, a cégbírósági adatok szerint zöldség, fűszer, híradás-technikai eszközök, gabona, dohány, tea, kávé és építőanyag nagykereskedelmével foglalkozik.

Ünnepi pillanat: először nyitják a gép ajtaját magyar repülőtéren
A Sólyom Airways első repülőjének érkezése Budapestre 2013 augusztus 18.-án
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.