Hétmilliárdos győzelem

Több mint hétmilliárd forint marad a magyar államkasszában a Világbank mellett működő vitarendezési fórum döntése értelmében.

Magyarország számára kedvező döntést hozott a Világbank mellett működő vitarendezési fórum, az ICSID az AES Summit és az AES Tisza által indított beruházásvédelmi jogvitában 2012. június 29-én. Az érvénytelenítési eljárás lezárásaként az eljáró bizottság megerősítette az ICSID választott bíróság 2010. szeptemberi ítéletét, amely szerint Magyarország nem sértette meg az Energia Charta Egyezmény rendelkezéseit az erőművi hatósági árak 2006-os bevezetésével.

Az érvénytelenítési eljárás befejezésével az ügy véglegesen Magyarország javára dőlt el. Különösen nagy siker, hogy az eljáró bizottság a magyar indítványnak megfelelően, az ilyen ügyekben kivételesnek tekinthető módon a magyar ügyvédi költségek megtérítésére is kötelezte az AES-t.

Az AES Tisza Erőmű Kft. és tulajdonosa, az AES Summit Generation Ltd. 2007-ben indítottak pert a Magyar Állam ellen a washingtoni székhelyű nemzetközi választott bíróság előtt. Álláspontjuk szerint Magyarország az erőművi hatósági árszabályozás 2006-os bevezetésével megsértette az Energia Charta Egyezmény rendelkezéseit. A felperesek úgy vélték, hogy az AES Tisza és az MVM Zrt. közötti 2001-es megállapodásban rögzítetteknél jóval alacsonyabb hatósági árak előírása miatt a társaság beruházásai is sérelmet szenvedtek.

A nemzetközi bíróság 2010 szeptemberében hozott, most megerősített ítéletének indoklásában kiemelte, hogy Magyarország a hatósági árszabályozás bevezetéséhez kapcsolódó egyetlen intézkedése sem ütközik az Energia Charta Egyezmény rendelkezéseibe. A bíróság az AES Summit Generation Ltd. minden igényét – köztük a felperes több mint 30 millió dollár értékű kárigényét is – alaptalannak találta és elutasította.

Az ICSID

Az International Centre for Settlement of Investment Disputes a Világbank mellett működő, államok és befektetők közötti jogviták eldöntésére létrehozott speciális nemzetközi választottbíróság. Az 1965-ös ún. washingtoni egyezmény hívta életre kifejezetten azzal a céllal, hogy a nemzetközi beruházásvédelmi ügyeket elbírálja. Az elmúlt két évtizedben, a befektetők által közvetlenül indított beruházásvédelmi viták számának növekedésével az ICSID a legtekintélyesebb beruházásvédelmi vitarendezési fórummá vált. Ítéleteit minden szerződő államban az adott állam legmagasabb bírósága által hozott ítélettel azonos hatályúként kezelik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.