Hétfőtől ismét sztrájkolnak a szlovák fuvarozók

Határozatlan idejű sztrájkot kezd a Szlovákiai Fuvarozók Szövetsége (UNAS) hétfőn, február elsején, mert az elektronikus útdíjjal kapcsolatban a kormány még nem teljesítette követeléseiket - jelentette be az UNAS képviselője szerdán Pozsonyban.

A közúti teherszállítók így kívánják kifejezni elégedetlenségüket amiatt, hogy a kormány több mint 1400 kilométernyi első osztályú utat is fizetőssé tett. A fuvarozók szerint mindössze 333 kilométernyi első osztályú úton indokolt az útdíj bevezetése. Lényegében azokról az utakról van szó, amelyek az autópályákkal és a gyorsforgalmi utakkal párhuzamosak.

Jaroslav Polacek, az UNAS vezetője a sajtótájékoztatón közölte: azt is követelik, hogy a kormány júniusig függessze fel az útdíjfizetési kötelezettséget. "Nincs más választásunk, mint újra az utcára menni és tiltakozni" - jegyezte meg Polacek, aki szerint az eddigi tárgyalások a közlekedési tárca képviselői és az UNAS között ezen a téren nem hoztak eredményt.

A kis- és középfuvarozókat tömörítő UNAS szerdától kezdve sztrájkkészültséget jelentett be. A Munkáltatók Országos Szövetsége, a Szlovák Vállalkozói Kamara és a Szlovákiai Vállalkozók Társulása azonnal jelezte, támogatja a fuvarozók sztrájkját. Arról, hogyan zajlik le majd a sztrájk, egyelőre részleteket nem közöltek.

Az elektronikus útdíjrendszert Szlovákiában január elsején vezették be a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsik számára. Az elektronikus útdíjrendszer összesen 2400 kilométer autópályára, gyorsforgalmi útra és más, jelzett útra terjed ki. Ebből az első osztályú utak 1461 kilométert tesznek ki.

A tiltakozások következtében a kormány úgy döntött, hogy csökkenti a gázolaj árát, és január 14-től 31-ig ingyenesen használhatóak az első osztályú közutak Szlovákiában. Az elektronikus útdíj fizetése ezeken az utakon január 14-31. között fel van függesztve. Ezek az intézkedések részét képezik annak a megállapodás-csomagnak, amelyet Robert Fico miniszterelnök kötött a szociális partnerekkel és vállalkozókkal az első tiltakozási hullám után. Az első osztályú utakról folytatott tárgyalások egyelőre nem vezettek eredményre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.