Hazugság a négyzeten

Mégiscsak kell legyen digitális verzió a trafikpályázatokról és értékelésekről. A minisztérium ugyanis számítógéppel takarta ki a személyes adatokat.
Varju Lászlónak teherautó kellett, hogy elvigye a dokumentumhalmot
Varju Lászlónak teherautó kellett, hogy elvigye a dokumentumhalmot
Teknős Miklós

Nem csupán Seszták Miklós hajlamos hajlítani az igazságon, akár a parlamenti meghallgatásán is, amikor régi cégeiről vagy esetleg egyes offshoregyanús vállalkozásokkal való kapcsolatáról kérdezik. Az általa vezetett tárca, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a bíróság előtt is képes tagadni olyat, aminek a léte nyilvánvaló.

A trafikmutyi leleplezésében döntő lépésnek számított, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) kiperelte a tárcából a pályázatok értékelési lapjait és jegyzőkönyveit. A bírósági ítélet azonban nem rendelkezett az átadás formájáról – a tavalyi jogerős bírói döntés után azért csak most váltak nyilvánossá a dokumentumok, mert azokat csupán hosszas huzavona után adta ki a minisztérium.

Varju László, a DK képviselője hiába érkezett egy pendrive-val a minisztériumhoz: az NFM szerint a DK által igényelt anyagok, a tizenhatezer trafikpályázat értékelési lapja és jegyzőkönyvei csak nyomtatott formában adhatóak ki. A per során a minisztérium jogi képviselői azzal érveltek, hogy nem voltak meg digitálisan az értékelési lapok és jegyzőkönyvek. Utána az NFM pedig úgy látta, hogy a bírósági ítélet őket arra is kötelezte, hogy a nem közérdekűnek számító információkat – a pályázók személyes adatait – kihúzzák az aktákból. Állították: ezeket csak manuálisan, fénymásolással lehetett kellő gondossággal kitakarni az aktákban –ezért halasztást is kértek a teljesítésre. A tárca a fénymásolás költségeire hivatkozva aztán 25 millió forintot akart volna elkérni az ellenzéki párttól, ám később ettől eltekintettek, és hirtelen át is adták a dokumentumokat.

Noha korábban is hihetetlennek tűnt, hogy a pályázatokat nem digitalizálta senki (ilyen adatmennyiséget kezelni e nélkül igencsak nehéz), az átadott trafikanyagokon egyértelműen látszik, hogy csúsztatott a minisztérium, amikor azt állította, csak papíralapú értékelések léteznek. A lapokon ugyanis digitálisan takarták ki a nem közérdekű adatokat. Nincs kihúzás, satírozás, átírás. Nem csúszik el semmi: a személyes azonosítókat letakaró fekete négyszögek vonalai, derékszögei olyan szabályosak, hogy azokat emberi kéz aligha rajzolhatta. Főleg nem ennyi példányon.

Nem tudjuk, valójában mennyibe kerülhetett a „fénymásolás” a minisztériumnak. Annyi biztos: milliós tételről lehet szó. Amennyiben tehát a dokumentumok digitálisan rendelkezésre álltak, és a minisztérium mégsem adta át ebben a formában a DK-nak, vagyis feleslegesen nyomtatott, akkor az illetékes tisztségviselők akár hűtlen kezeléssel is vádolhatóak lehetnek.

Persze a tárcának meg lehetett az oka, hogy mégsem egy ötgrammos számítógépes adathordozón adta át a DK-nak az adatokat, hanem inkább elvárta, hogy a párt teherautóval menjen a cirka egymázsányi anyagért a minisztérium Batthyány téri épületéhez. Hiszen papíralapon sokkal nehezebb keresni az adatok között, miközben a kitakarás furcsa hibája miatt (a vesztesek neve mégis látszik a lapokon, holott ezek nem közérdekű adatok) újabb homokszemet lehetett dobni a nyilvánosság gépezetébe. Ez ügyben az NFM lapunknak korábban cáfolta, hogy bármiféle jogi trükközésre készülnének, és kijelentette, hogy a vesztesek nevei szerinte igenis közérdekűek. Ezt követően azonban levelet írtak a DK-nak, melyben már arra figyelmeztették az alelnököt, Molnár Csabát, hogy amennyiben az átadott aktákat így megmutatja külső személynek, jogsértést követhet el.

A trükk nem jött be, a trafikok bírálatánál alkalmazott furcsa módszerek ma már nyilvánosak.

Luxusprofitot akart a minisztérium

A piaci árak tízszereséért fénymásolt volna iratokat a fejlesztési tárca a Demokratikus Koalíciónak. A minisztérium 25 millió forintot kívánt felszámítani a pártnak a tizenhatezer pályázat fénymásolásának költségeként. Lapunk összesítése szerint a trafikanyagok legfeljebb mintegy 70 ezer lapot, kevesebb mint 141 ezer oldalt tesznek ki. A tárca laponként 355 forintért, oldalanként pedig 177 forintért vállalta volna a másolást (végül nem kértek pénzt). Összehasonlításul: ez az egyik legnagyobb hazai fénymásolószalonban 17 forint lenne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.