Házasságért ad adókedvezményt a kormány

Adókedvezményt kapnak a párok, ha összeházasodnak, jelentette be a kormányszóvivő. A párok havi ötezer forint szja-kedvezményt vehetnek igénybe, ha intézményesítik kapcsolatukat. Fiatal házas az első házas, akár úgy is, hogy a házastárs már elvált, életkori korlát nincs.

Jövőre nem kapnak semmi pluszt a kétgyerekesek, hiába lengetett meg ilyen terveket a kormány a választások előtt. Ezt több lépésben, 2016 és 2019 között hajtja végre a kormány, amikor is gyerekenként húszezer forint kedvezmény jár majd két gyerek után. Vagyis egy gyerek után tíz, kettő után 40, három után pedig 99 ezer forint kedvezmény jár majd.

Nem lesz jövőre egykulcsos a társasági adó, megmarad egyelőre a tíz és a 19 százalékos kulcs - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Továbbra is ez a cél, azonban csak akkor kerül erre majd sor, ha a gazdasági helyzet megengedi. Folytatódnak a foglalkoztatást ösztönző programok, amelyek elindultak - mondta Varga. Folytatódik a munkahelyvédelmi akcióterv, ami több mint 900 ezer főnek adott eddig kedvezményt, már a részmunkaidőben foglalkoztatottak is kapnak majd kedvezményt legfeljebb 100 ezer forintig. A társasági adókedvezmények megmaradnak.

Mivel a fél- és élősertés áfájának csökkentése meghozta az eredményt, ezért jövőre öt százalékra csökken a marha, a juh és a kecske áfája is. A bolti árat terhelő áfa nem változik, de a szektorban itt is fehéredésre lehet számítani. Mentesülnek az iparűzési adó alól a mezőgazdasági termelő szövetkezetek.

Az adócsalók mozgásterét tovább szűkítené a kormány, számos konkrét intézkedéssel. Jelentősen csökken a tételes áfajelentések értékhatára, az új cégeknek havi bevallás lesz kötelező. Minden hazai úthálózaton közlekedő árut nyomon fog követni az állam elektronikus közúti áruforgalmi rendszer néven. Ezt nyilván a már működő e-útdíjrendszer igénybe vételével oldja majd meg az állam.

Marad a bankadó, marad a reklámadó, s kiterjesztik a távközlési adót. Az internetszolgáltatásokra is kiterjesztik, de legalább annak összegét le lehet írni az adóból. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.