Hatszor annyit ér, mint az egész magyar gazdaság

Megdolgozott a fogyasztók és a befektetők elismeréséért az Apple, amely történetének második legerősebb negyedévét teljesítette. Az amerikai technológiai cég árfolyama közel két százalékkal nőtt a mérlegadatok közlését követően, s a világ legértékesebb cégeként most éppen 772 milliárd dollárt ér.
Azaz hatszor többet, mint amennyit a magyar gazdaság éves szinten produkálni képes. Ha a karácsonyi rekorddöntő negyedévet nem is tudta felülmúlni az Apple, Kínának és az iPhone-nak köszönhetően jobban teljesített az elvárásoknál. Az egy évvel ezelőtti 45,6 milliárd dolláros bevételt 58 milliárdosra, a nyereséget 10,2-ről 13,5 milliárdosra javította, azaz majd minden negyedik befolyt dollárt haszonként könyvelhetett le.
Fotó: Carlo Allegri / Reuters

A cég eredményén a dollár erősödése sem hagyott mélyebb nyomot, ennek praktikus oka van, hiszen az Apple nem szívesen viszi haza jövedelmét azért, hogy annak 35 százalékát rögtön leadja az adóhivatalnak. Inkább alternatív megoldásokkal minimalizálja a kifizetendő sarcot. Nagyot húztak azzal is, hogy 2013 végén megállapodtak a világ legnagyobb mobilszolgáltatójával, a China Mobile–lal készülékeik forgalmazásáról. Bár a helyi okostelefon-konkurencia kínálata olcsó, és széles skálán mozog, az iPhone-ok népszerűsége így is töretlen, a kínai forgalom egy év alatt 70 százalékkal nőtt.

Az összforgalomban és a profitgyártásban az iPhone-é a főszerep, a telefonokból a becsültnél bő tíz százalékkal több, 61,2 millió fogyott. A táblagépeknél viszont ugyanennyivel zsugorodott a kereslet: iPadból az első három hónapban 12,6 milliót értékesítettek. Hogy a most debütált, piacütőnek szánt termékből, az Apple Watch okosórából mennyit adtak el, arról július végén számolnak be, de a fogadtatás mindent elsöprő volt, s az, hogy az első napok után kifogytak a készletekből, biztató hírnek számít.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.